Szerző: D r. Balogh István (1914)
A székelyek ezek után az évek után, vagyis 1599. év után, midőn Bocskai visszaadta szabadságukat és adománylevélben biztosította ezt, rendes adót nem fizettek, kivéve az ököradót, azonban előfordulnak váltakozva apróbb illetékek, kisebb megrovások, melyek az elismert adómentességükkel nem voltak ellentétben. Sőt némelykor maguk a székelyek ajánlottak fel bizonyos szolgálmányokat, így Bethlen Gábor feleségének gratuláció címén 2000 forintot ígérnek. Ilyen eset több is fordul elő, önként ajánlanak például 1621-ben a szultán serege részére 300 köböl búzát és 300 köböl árpalisztet. És ha rónak is néha-néha ki bizonyos megterheltetéseket, adókat reájuk, az csak időközi, mert ezek alól mindannyiszor szabadulnak, azon a jusson, hogy az adófizetés alól régi jogaik felmentik.
Azonban 1657-től 1691-iki évig hadi- és török adót fizetnek, mert a végső szükség kényszerítette erre, az ország vagyontalan állapota, a sok zűrzavaros háborús viszonyok következtében. A fejedelmek kijelentik, hogy ez nem azt jelenti, hogy a székelyek ezáltal rendes adózókká válnak, hanem csak közterheket kell fizessenek addig, míg erre rászorul az ország. Ezek az adók, illetve fizetési kötelezettségek pedig nagyon különbözők voltak, de általában igen terhesek és váltakoztak 5000 tallértól fél 100.000 forintig. Végül a Leopoldi diplomában fel lettek mentve ezen adók alól és adómentességük el lett ismerve. De ezután is néha, miként a háborús viszonyok kényszerítették az országot hadisarcokra, önként több ízben adakoznak a székelyek e célra nagyobb összegeket és főként természetbeli adományokat és terményeket. Sőt sokszor igen nagy mennyiségeket, különösen a gazdagabb főurakat sújtotta érzékenyen. A székelyeknek ezen időben történt adózását kimerítő részletességgel és pontossággal írta meg dr. Connert János a Székelyek alkotmányának Históriája — különösen a XVI. és XVII ik században“ című munkájában.
A ius regiumot, miként előbb említettem, az 1562-iki országgyűlés léptette életbe a Székelyföldön. Ez nemcsak a harmadik rendre, hanem az összes nemességre egyaránt kiterjedt. Ennélfogva több adományozás is fordul elő okmányaink tanúsítása szerint. Azonban attól a sarkalatos jogaiktól, hogy Székelyföldön nem szabad székely nemesi birtokot királyi jognál fogva eladományozni, nem tágítottak a székelyek és többször akartak a ius regiumtól megszabadulni, míg végre I. Rákóczi György, kit 1630 december 20-án Erdély fejedelmévé választottak, az 1636 iki országgyűlésen megígérte, hogy eltörli a ius regiumot, de csak részben tett eleget ígéretének és míg Il ik Rákóczi se akart lemondani a ius regiumról, azonban ebben az időben már csak felségsértés és hűtlenség esetében élnek a ius regiumral, mert az 1636 iki országgyűlésen I. Rákóczi György lemondott arról, hogy magvaszakadás esetén is a fiskusra szálljon a székely örökség. A ius regium meg is szűnhetett az által, hogy ha valaki olyan jószágot, mely a fiscusra volt szabandó, elfoglalt és azt 32 éven keresztül háboritlanul bírta, a fiscus elveszítette jogát reá és így belőle ismét örökségi birtok lett. Tehát a székely öröklés, ha megnyirbáltan is, de az 1636-iki évről visszaállottnak tekinthető. A székely öröklés egyéb sajátosságai pedig ismét teljes érvényben voltak. És főképpen azon szabály, hogy elsősorban csak a fiuk örökölhettek és a leányok kiházasíttattak, meg azon feltételek, melyek szerint székely örökséget csak nagyon nehéz megszorításokkal lehetett eladni, őrizte meg a székelység nemességét, egységét és vagyonát , tudott fenmaradni egész 1848-ig, mint a magyar nemzet egyik erőssége, védbástyája.
I. Rákóczi György halála után 11. Rákóczi Györgyöt választották fejedelemmé. Ő egy régen érzett szükségnek tett eleget. Ugyanis a három személyből egy bizottságot nevezett ki, mely arra volt hivatva, hogy Erdély összes törvényeit s így a székelyek különös jogait is, egy törvénykönyvbe foglalja össze. Ez meg is történt és 1653 január hó 15-én az országgyűlés elébe terjesztetett, az országgyűlés elfogadta és március 15-én törvénnyé lett.
Ez az első erdélyi törvénykönyv, melynek latin címe: .Approbatae constitute ones regui Transsilvaniae et partium eidera adnexorum.“ Ez a törvényes könyv 5 részre oszlik és magyarul van írva, de rengeteg sok latin kifejezéssel van tarkázva.
I. Apaffy Mihály Erdély fejedelme 1669. évben az országgyűlés elé egy újabb törvényes könyvet terjesztett, mely az előbbinek folytatásaként szerepel, melyet szintén elfogadóit az országgyűlés és címe: „Compilatae constitutiones regui Transsilvaniae et partium Hungariae eidem adnexarum.”
Ez a két törvényes könyv foglalja egybe Erdélynek, mint fejedelemségnek összes érdemes törvényeit, mely a történet- s különösen a jogtörténetíróknak igen becses kútforrása.
1669-től kezdve jóformán törvényekről nem is beszélhetünk, mert ebben az időben az országgyűlés határozatai szentesítés helyett csak államtanácsi megerősítést nyernek egész 1744 ig. Az ezután egész 1848 ig hozott törvények, melyek szintén összegyűjtettek, „Articuli novelleres*-nek neveztetnek. Latin nyelven írattak meg.
A három könyv közös neve: „Erdélyországnak három könyvre osztatott törvényes könyve.“
Ezekben a törvénykönyvekben a székelyekre vonatkozólag száros jogtörténeti adatot találunk.
De ezenkívül a székely nemzeti constituciók tartalmazzák főkép a székelyek jogainak, kiváltságainak összességét. Ezen constituciók a székely nemzetgyűlésen hozattak. Az egyes székek is csak úgynevezett „Statutum“-ot hoztak, melyek szintén a saját beléletükre vonatkoztak.
1690-ik évben Apaffy Mihály utolsó éveiben Erdély német uralom alá kerül. 1691. év január hó 10-ére az államtanács országgyűlést hívott egybe Fogarasra, mely elé egy okmány terjesztetett elfogadás végett. Az országgyűlés el is fogadta. Ebben a székelyek kiváltságainak, régi jogainak megerősítése is benne foglaltatik. A 14-ik pont szerint: „A székely ezután is saját pénzén katonáskodik s ezért mentes minden közterhektől, de a székely jobbágy nem értetik ide.“
Azonban 1700-ban már kiüt a kuruc forradalom teljesen Thököly hadiszerencséje egy rövid időre törvénytisztelővé teszi a bécsi kormányt, de ez csak rövid ideig tart és nemcsak a magyar, hanem a székely alkotmányt is megnyirbálja.
A székely nemzet a Rákóczy Ferenc hősiessége alatt a kuruc mozgalomban mindvégig a legvitézebbül harcolt. Amikor 1703 júniusában II Rákóczi Ferenc kibontotta zászlóját, melyre „Istenért és szabadságért* volt felírva, a szabadságot szerető székelyek is zászlója alá gyűltek, habár a fölkelés és a mozgalom elfojtására szigorú határozatokat hoztak.*
A kuruc szabadságharc végével a székelyek is a legősibb jogaiktól fosztattak meg. Megszűnt az adómentességük is, melyet az 1714-iki országgyűlés mondott ki s mely szerint mindazon nemes székelyek, kiknek két jobbágyuk nincsen, adózni tartoznak s így a székelységnek nagy része adó alá került. A fegyvert viselő, katonáskodó székely is tartozott béke idején az adónak kétharmad részét fizetni. Háború esetén pedig az olyan család, melyből egy vagy több egyén harcban volt, adót nem fizetett.
Az adófizetés alóli teljes mentességük ezentúl csak ábránd lett. Úgy a közigazgatási, igazságszolgáltatási, mint hadügyi különleges jogaik azonban többé-kevésbbé eltéréssel egész 1848-ig fennmaradnak. Azonban a székely főnemesek hatalmaskodása, a harmadik rendet háttérbe szorította. A főnemességgel szemben a lófók, darabontok, mint szabad székelyek szerepeltek. Ezek képezték a középrendet A darabontrend pedig lassan kint, mind alább kerül. A szabad székelyekkel szem ben állottak a jobbágyok, kik katonai szolgálatot nem teljesítettek.
1764-ben a székelyekre egy nagyon szomorú és gyászos esemény következett égi napon. Ez az úgynevezett „Madéfalvi veszedelem“, vagy mint az okmányok említik „S i c u r i c i d u m.” Ebben az időben a császárnő és királynő, vagyis az uralkodó: Marit Terézia. Európa a nő-uralkodót nem nézte jó szemmel és ezért harcra kelt ellene s a legválságosabb percben a magyar nemzet védelmét kérte. A nemzet, mint egy test és lélek talpra áll királynője mellett és megmenti az ingadozó trónt számára. Ezen harcban a székelység a legelszántabban és legvitézebbet harcolt. A jutalom erre, a legnagyobb hálátlanság, mi érhette a székelyt annyi századot keresztül. Az ország kormányzóját küldik a székelyek közé, hogy ha kell, erővel is zsoldos katonákat szedjen a székelyek közül a hadsereg részére. Meg is érkezik a kormányzó Bukow, a legkegyetlenebb lelkű ember a hadseregével, hogy a harcképes székelyeket összeírja. A székely népnek semmi kedve az erőszakos fegyverfogáshoz. Bukow 1764 január hó 17-ére Madéfalvára hívja össze tanácskozásra a székelyeket, össze is gyűl a székelység jóval 17-ike előtt Csik-Rákosra, hogy óvást tegyen ezen jogtalansággal szemben. Kérvényt szerkesztenek, melyet több ezeren imák alá s melyben régi jogaikra hivatkozva, kérik az erőszakoskodás felfüggesztését. A kérvény átadásával Boros Istvánt bízták meg, ki mellé minden községből egy-egy embert adtak kíséretül. Már január 2-án és 3-án minden községből gyülekeztek a nemcsak a csiki székelyek, hanem a háromszékiek is nagy számban jelentek meg.
Boros István a megszerkesztett és több, mint ezer által aláírt kérvényt 1764 január 6-án adta át Tapolcán Bukownak, ki azt felelte rá: „Cras octava hora accipictis resolutionem , holnap nyolc órakor megkapjátok a választ.“ Egyben megmondta,hogy a háromszékieket nem hallgatja meg, nekik majd Háromszéken fog választ adni. Azért a kíváncsiság miatt másnapra azok is ott maradtak.
*) Lásd : Háromszék felkelése a Rákóczy szabadságharc elején. Írta Csutak Vilmos 1906.
Forrás: Székely Nép/1914. Március 10; 27. sz.
Szék-helyek