Erdélyért mindhalálig

140 éve született Kós Károly, terve szerint épült a sepsiszentgyörgyi  Székely Nemzeti Múzeum. 
1929-ben így vall kedvenc épületének tervezéséről: „Feladatom volt tehát: múzeumi szempontból jó beosztású, technikailag tartós és könnyen karbantartható, művészileg pedig - a Székely Nemzetet reprezentáló épületet építeni fel.

Példaértékű társadalmi felelősségvállalás

Kiállítás Brazíliából a Hagyományok Házában

 

Még egy hete sincs, hogy többszáz érdeklődő jelenlétében a Hagyományok Háza megnyitotta a Szecesszió, art deco, népművészet című kiállítás kapuit, máris új, szintén női alkotókat felsorakoztató tárlat nyílt meg tegnap a budapesti Brazil Nagykövetség jóvoltából. 

Szecesszió, Art Deco, Népművészet - Női lélek, népi formák

A kiállítás a huszadik század elejének két nagy stílusa - a szecesszió, illetve az art deco** - és a népművészet találkozását vizsgálja női alkotók sajátos perspektívájából. Olyan meghatározó női művészek nézőpontján keresztül mutatja be a korszakot, mint Lesznai Anna, a Zsolnay nővérek, Mallász Gitta, Undi Mariska, Lukáts Kató vagy Zsindelyné Tüdős Klára, akik mindannyian úttörők voltak a maguk idejében. A tárlat a köz- és magángyűjteményekből kölcsönzött tárgyak mellé a Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum tárgyainak bemutatásával új perspektívát kínál a látogatók számára. A kiállítás, amelynek ötletadója és főkurátora Dr. Czingel Szilvia, kurátora Üveges Krisztina, június 22-éig látogatható a Hagyományok Háza nyitvatartási idejében.

Tavaszvárás népzenével

Február első hétvégéjén rendezik  a komáromi RÉV - A Magyar Kultúra Házában és az Egressy Béni Városi Művelődési Központban többek között a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia támogatásával a II. Felvidéki Népzenésztalálkozót.

János vitéz Sárga rózsástól

A Maros Művészegyüttes vendégjátéka a Hagyományok Házában

Illusztris vendég lép fel A magyar kultúra napját megelőző hétvégén a Hagyományok Háza budai székházában. A Maros Művészegyüttes két előadással, a Sárga rózsával és a János vitézzel várja a közönséget. Az elmúlt évről és a turnéról Barabási Attila Csabát az Együttes főigazgatóját kérdeztük.

„Magyarország, Erdély, hallj új hírt!”

A Hagyományok Háza Hálózat erdélyi beszámolója

A Hagyományok Háza Kárpát-medencei hálózati munkájában Erdély kiemelt szerepet kapott. Színvonalas rendezvényekre, serény munkára emlékezik vissza Tóth János, az Intézmény hálózati és társadalmi kapcsolatokért felelős szakmai vezetője.

Kapcsolat

Szek-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely
42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: +40 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Sebesség

Vállalkozó Speedmeter.hu