Történelem

Ocsúdjék Kalotaszegen!

Hajnali Györgyfalváról

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora október második hetében Györgyfalvára látogat. A zenei összeállításban az Erdőalja vidékének muzsikája szól.

Bokázó a Nagy Falon

Nagysikerű kínai turnéról érkezett haza a Magyar Állami Népi Együttes. A Társulat a Magyar Rapszódia című összeállításával a Langfang Fesztiválon lépett fel két alkalommal. Az eredményes körút részleteit Mihályi Gábor együttesvezető foglalja össze.

Legyőzi-e Platónt a mesterséges intelligencia, avagy technológia és közoktatás kapcsolata

A technológia és közoktatás érintkezése több ezer éves kihívás. A sumér agyagtáblák, a középkori kréta és fatábla, az iskolarádió majd iskolatelevízió és végül korunk digitalizációja mindig „forradalmi” változásoknak tűntek, melyek alapjaiban kérdőjelezték meg -az akkori hagyományos – tanítás és tanulás létjogosultságát.

Dobbantsunk dióra!

A Néphagyomány az oktatásban kurzus személyes tapasztalatai

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán a négy éve meghirdetett Néphagyomány az oktatásban című képzést immáron 180 hallgató végezte el. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia által indított kurzuson vett részt Pivoda Vivien, aki nagy szeretettel beszélt az ott tanultakról.

Örömünnep eltáncolva. Székelyudvarhely a telefonban

Székelyudvarhely 1978-ban vonult be a magyar hagyományőrzés történetébe: a városban szervezték meg először a világ első táncháztalálkozóját. A kezdetből hagyomány lett, s idén szeptember 7-9. között rendezték meg az Erdélyi Táncháztalálkozót. A helyszíni élményeit Tóth János, a Hagyományok Háza hálózati és társadalmi kapcsolatokért felelős szakmai vezetője osztotta meg.

European Folk Day

Az első alkalommal megrendezésre kerülő Folklór Napja az Európai Unió MusicAIRE támogatásával, az European Folk Network (EFN) tagszervezetinek koordinálásával valósul meg idén először szeptember 23-án, hagyományteremtő céllal. A Hagyományok Háza a Magyar Állami Népi Együttes Nagyvárosi Vándorok című produkció bemutatójával, valamint tánctanfolyammal és táncházzal regisztrált a jeles eseményre.

Kapcsolat

Szek-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely
42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: +40 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Sebesség

Vállalkozó Speedmeter.hu