Kézdivásárhelyen október 23-án a Vigadó Művelődési Központ előtti színpadon a Nagy Mózes Főgimnázium diákjai ünnepi műsorral népes közönség előtt tisztelegtek a forradalmárok emléke előtt.
„Pillanatképeket villantunk fel a forradalom eseményeiből, s amelyre versekkel, tánccal, dalokkal fogunk megemlékezni. E mozzanatoknak tragikus, de ugyanakkor felemelő, ünnepi jellegét is megidézzük. Mert tudjuk, egyre inkább tudjuk és átérezzük, hogy az igazi élet, létmód nem a félelem, a háború, hanem a szeretet. A múlt elesettjei mindannyian a történelmi Kálvária részei, akikre egyaránt emlékezünk: az elesett hősökre, a pesti srácokra, de a hazájuktól messze -vetődött ruszki Ivánokra is.” - hangzott el a műsor felvezetőjében.
Többek között elhangzott: Juhász Gyula, Kapui Ágota, Magyari Lajos, Zas Loránt versei. A zenei bejátszások mellett a diák zenekar lépett fel Ábri Béla vezetésével.
A forgatókönyvet készítették Nagy-Babos Edit és Nagy-Babos Tamás, zenei vezető Dezső Zelinda, koreográfus Bokor-Vizi Zsuzsa, fény- és hangtechnika Szabó Hunor, Szabó Norbert és Szabó Csaba.
A megemlékezés az 56-os emlékmű megkoszorúzásával ért véget.