Ajánló

Első rész:Világink ma, amiben élünk

A Nagy játszma – avagy a negyedik birodalom előkészítése

Egy nagy játszmának vagyunk az elszenvedői, amelynek gyökerei a nagy gyarmatosítások koráig nyúlnak vissza. Amikor a világ gyarmatosítható területei már elfogytak, a nagyhatalmak között megkezdődött a rivalizálás – a „konc” újrafelosztása. Az orosz szárazföldi gyarmatosítást nevezték eredetileg „Nagy Játszmának”, amelyet most metaforaként használok az egész 20–21. századi geopolitikai folyamatokra. Az Európai Unió szerepe is szóba kerül benne és nem csak Románia (ezzel kezdtem úgy ereztem, hogy ezt csak fel kell eleveníteni, magyarázni kevésbé), a többi keleti országokat is igyekszem bemutatni. Az összeállítást történelmi írások politikai gazdasági elemzések, a korabeli és jelenlegi sajtó alapján állítottam össze. Az írás nem szakírás inkább a tények felsorolásán keresztül mutatja be a világunkat, amiben élünk.

A jelenlegi ukrajnai háború – vagy ahogyan gyakran nevezik: proxiháború, e játszma egyik új fejezete, melyet már a bőrünkön érzünk. Hiszen a világ újraosztását, hatalmi átrendezését nem maguk a döntéshozók vívják meg a fronton, hanem az egyszerű emberek munkájának eredményeiből finanszírozott fegyverekkel és katonákkal. A befolyási övezetekért vívott harc ma nem feltétlenül tankokkal kezdődik, de ugyanúgy ágyúk szólalnak meg, ha a diplomácia csődöt mond.

Az orosz gyarmatosítás a 19–20. században nem klasszikus gyarmatbirodalom, hanem inkább egy birodalmi szárazföldi terjeszkedés volt – Szibéria, Kaukázus, Közép-Ázsia és a Távol-Kelet irányába. A nyugati tengeri hatalmak (főleg Nagy-Britannia, Franciaország) ezzel párhuzamosan klasszikus gyarmati impériumokat építettek ki Afrikától Indiáig. De egyik sem volt erkölcsi fölényben a másikkal szemben – mindenki ugyanazt tette: hódított, kizsákmányolt, ellenőrzött.

A „Nagy Játszma” ma már nem elszigetelt térségekben zajlik, hanem globális szinten, egy sokpólusú világban, ahol nemcsak államok, hanem technológiai óriáscégek, pénzügyi hálózatok, katonai tömbök és ideológiai konstrukciók is részt vesznek benne. A 20. század „forró háborúi” (első és második világháború) csak fázisai voltak egy folyamatos geopolitikai és gazdasági újrarendezésnek, amely ma is zajlik – csak más eszközökkel, más formában.

A két világháború tanulságait hatalmas irodalom dolgozza fel, mégis kevesen vonják meg azokat a történelmi párhuzamokat, amelyek a jelenlegi konfliktusokhoz is vezetnek. A 21. század elejének háborúi – Ukrajna, Közel-Kelet, Tajvan körüli feszültségek – ugyanabból a logikából táplálkoznak, mint a 20. század világégései: birodalmi ambíció, erőforrások feletti uralom, befolyási övezetek ellenőrzése.

A játékosok is ugyanazok – legfeljebb a zászlók és a logók változtak. A háttérben ma is ott vannak a nagy pénzügyi intézmények, hadiipari vállalatok, energetikai konglomerátumok, és azok szövetségei. Ők alakítják az „új világrendet” – egy olyan struktúrát, amelynek kimenetele még ismeretlen, de folyamata már zajlik.

Az első világháború utáni versailles-i békerendszer nem hozott megnyugvást – inkább csak elnapolta a következő háborút. A döntések nem vették figyelembe:

• a gazdasági és katonai potenciálok valós eloszlását,

• az etnikai feszültségeket,

• a vesztesek revíziós igényeit,

• de még a győztesek hosszú távú érdekeit sem.

Egyedül az Amerikai Egyesült Államok volt az, amely státusában és pozíciójában megerősödve került ki a háborúból – és a második világháborút követően világhegemóniává vált. A második világháború tehát nem a versailles-i béke tagadása, hanem annak következménye , a geopolitikai rend (újra) felosztásának második szakasza. És ma, a 21. században a harmadik szakaszt éljük.

Ebben a tanulmányban azt vizsgálom meg, hogyan épült fel ez a „Nagy Játszma” a 20. század során, és milyen történelmi mintázatok térnek vissza napjainkban – a jelenkori háborúk, válságok és nagyhatalmi mozgások tükrében.

A második világháború után a világot ismét újraosztották a győztes nagyhatalmak. Ötven évre felfüggesztették a „Nagy Játszmát” – vagyis látszólag stabil nemzetközi rendet hoztak létre. Ez alatt az idő alatt az angolszász világ, élén Amerikával, élvezte és megszilárdította világhatalmi pozícióját. A rivalizálás azonban nem szűnt meg, csupán átalakult: folytatódott a hidegháborúban, majd kisebb-nagyobb háborús és gazdasági konfliktusokban.

Közben a nagy riválisa nyugatnak a Szovjetunió összeomlott, és újra talpra állt mint orosz birodalom.

Most pedig szemlélői vagyunk az ötven év alatt kialakított hatalmi egyensúly megbomlásának. A kérdés továbbra is adott: kik rángatják a háttérből a geopolitikai szálakat? A gyakran hivatkoznak a közbeszédben a Rothschild-klánra, vagy más elméleti „világirányítókra”. Ezek a teóriák népszerűek, a mai világ jóval decentralizáltabbá vált, és inkább komplex érdekcsoportok, pénzügyi és technológiai konglomerátumok befolyásolják az eseményeket, mintsem egyetlen „titkos elit”.

Az erőviszonyok dinamikája a két világháború közötti korszakéhoz hasonlít: törékeny gazdasági rendszer, növekvő társadalmi feszültségek, ideológiai szembenállások. Ezért a második világháborúval csak röviden foglalkozom, a hangsúlyt a gazdasági és befektetői vonatkozásokra helyezem, mindkét háború esetében. Különösen azokra a vállalatokra, pénzügyi intézményekre és ipari szereplőkre térek ki, amelyek nemcsak a háborúk során, hanem a háborúk utáni újjáépítésekben is aktívan részt vettek. Amelyek jelenleg is úraljág a világ gazdaság egy-egy szeletét.

Ezek közé tartozik például a J.P. Morgan & Co., amely már az első világháború alatt is jelentős hiteleket bonyolított az antant számára, majd a Dawes- és Young-tervek pénzügyi hátterének biztosításában is kulcsszerepet játszott. A Standard Oil, a General Motors, vagy a Ford Motor Company szintén jelen voltak mindkét háborúban – részben hadianyag-gyártásban, részben újjáépítési folyamatokban. A DuPont a hadianyag-ipar, míg a Brown Brothers Harriman, vagy a Chase National Bank pénzügyi szinten segítettek országokat és államokat – néha ellentétes oldalon is.

E vállalatok történetei nemcsak az ipar és pénzügy oldaláról írják le a 20. századot, hanem arról is tanúskodnak, hogyan íródott a „Nagy Játszma” a gazdaság, politika szintjén. Jelenleg is ezek a szereplők ugyanis aktív alakítói voltak és ma is azok a világ újrarendezésének – a háborúkban és a békékben egyaránt. A Nagy Játszma nagy játékosait akik a szálakat mozgatják gyűjtőnéven a „háborúipar” résztvevőinek nevezhetjük. Ha a profit csökken pánikba esnek és gazdasági, politikai befolyásukat erősíteni és kiterjeszteni igyekeznek, mivel nem engedik meg maguknak a hosszú távú visszaesést. Ha a diplomácia elakad valahol, hát szóljanak az ágyuk elvén haladnak tovább.

Igyekszem a 21. század elejei proxiháborúhoz vezető utat ecsetelni. A második világháborúval kevésbé foglalkozok, hangsúlyt az első világégésre fektetem mert nem sokban különbözik a kettő egymástól.

Tóth

Folytatjuk