Kedve olvasó egy sorozat első fejezetét olvassa, mely igyekszik röviden pontokban összefoglalni, a geopolitikai helyzetet Európában az elmúlt száz évben. A cikk rámutat arra, hogy a 20. században hogyan alakultak a nagyhatalmi villongások. Hogyan alakult ki Amerika világuralma. A sorozatból kiderül, hogy versailles-i békeszerződés hogyan robbantotta ki a második világháborút. Az első fejezetben román politikai elképzelését és annak kudarcát látjuk. Láthatjuk, hogy a hintapolitikáját, hogy kilépek egy stratégiai megállapodásból és a másik mellé áll most is érzékelhető, az államelnök választást tüzetesebben vizsgáljuk. Tehát folytatódik az évszázados „kétkapus” politikai játszma.
Románia az első világháborúban (1916–1918) már egy „Nagy-Románia” megteremtését megcélzó nacionalista ideológiával lép be ez. Konkrét elképzelése kivitelezéshez, egy hinta politikát folytatott.
• 1916-ban mikor már a háború kimenetele látható volt Londonban megtörtént Európa újra felosztása csatlakozott az antanthoz, azzal az igénnyel, hogy Erdélyt, Bukovinát és a Bánságot megkapja az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után.
• A hadserege hamar összeomlott, Bukarest elesett, de a háború végén mégis győztes oldalon fejezte be a háborút.
• 1918 után sikeresen terjeszkedett: Erdély, Besszarábia és Észak-Bukovina, valamint Dél-Dobrudzsa az övé lett főleg francia támogatással. Ezzel akarta Párizs a befolyásolási övezetét növelni. Nyugatnak pedig egy olyan geopolitikai helyzet kialakítása volt a cél, hogy kijárata legyen a Fekete-tengerre.
Eredmény: Nagy-Románia létrejötte
• Területe és lakossága megduplázódott.
• De ezzel több mint 30%-os nemzeti kisebbségi arány keletkezett (magyarok, németek, ukránok, bolgárok stb.).
• A geopolitikai státuszát megkapta de tartósan kihasználni már nem volt politikai képessége. Instabil helyzet alakult ki Kelet-Európában ezzel se tudta mit kezdjen, a temérdek altalaji kincs az ölébe hult nem volt képes kihasználni, gazdaságilag nem fejlődött és függőségbe került nyugattól.
Románia lavírozása a két világháború között
Románia aktívan próbálta megvédeni új területeit, ez volt a nacionalista politikájának az alapja, melyre építette az ország vezetésének alapjait. Része lett a Kisantantnak (Csehszlovákia és Jugoszlávia mellett), és francia szövetségben bízott. Kisantant célja az volt, hogy visszatartsák a magyar és bolgár revíziós törekvéseket. A nyugati hatalmakkal szövetségben volt, de gazdaságilag egyre inkább Németország felé sodródott a 30-as évek végére. Olaj- és nyersanyagkivitel révén stratégiai jelentőségűvé vált Hitler számára. Szuverén státusza illuzórikus volt, a harmincas évek végefelé. Ebből a bűvkörből nem tudott kilépni, folyamatosan a Szovjetunió, Magyarország, Bulgária és később Németország is nyomást gyakorolt rá.
Románia a második világháborúban – hinta- és túlélési politika
1940-ben a gyenge politikai vezetés miatt Románia rövid idő alatt három nagy területi vesztett el:
Szovjetunióhoz került – Besszarábia és Észak-Bukovina,
Magyarország megkapta német segítséggel Észak-Erdélyt (második bécsi döntés),
Bulgária Dél-Dobrudzsát (Krajova-egyezmény után)
Ez legyengítette a monarchia állami berendezkedést. Ion Antonescu tábornok vette át a hatalmat, diktatúrát vezetett be. Csatlakozott a tengelyhatalmakhoz – Németország szövetségese lett. Részt vett a Szovjetunió elleni háborúban: a román hadsereg elfoglalta újra Besszarábiát és Odesszát is. 1944-es politikai „átfordulás”. Amikor a Vörös Hadsereg elérte a román határokat, Antonescut puccsal eltávolították (1944. augusztus 23.). Románia átállt a szövetségesek oldalára, és hadat üzent Németországnak. Az átállásért cserébe kérte, Észak-Erdélyt, ami 1947-ben meg is kap.
Tehát: regionális dominancia volt az álom. A „Nagy-Románia” ideájával egy térségi vezető szerepre törekedett, de ez leredukálódott a bővítés megvédésére – emiatt próbált kisebb államokkal blokkokat építeni, a Kisantant révén. Ezt nem tudta kihasználni akkor a gyenge állami vezetés következtében. Így a 30-as–40-es években a túlélés lett a cél: amikor Hitler lett az erősebb, mellé álltak; amikor a Vörös Hadsereg jött, átálltak.Románia, a „két tűz között” lavírozó állam volt és maradt. Történelmi lehetőséget kapott 1918 után, de ezt instabil nacionalista és geopolitikai alapokra építette. Középhatalmi státuszra törekedett, de kiszolgáltatott maradt a nála erősebb szomszédok és nagyhatalmak játékában. Nem volt stratégiája egy független külpolitikai útra, csak alkalmazkodni próbált a pillanatnyi erőviszonyokhoz.
1945 után Románia
Románia földrajzi helyzete szinte iskolapélda egy „ütközőzóna” státuszra:
Nyugaton ott van Közép-Európa és a latin világ hatása. Keleten a Szláv világ és az orosz/szovjet befolyás. Délkeleten a Balkán és török oszmán múlt, fűszerezve a fanarióta örökséggel. Északon a nyugati világ
Történelmi viselkedésmód mindig igyekezett kivárni, alkalmazkodni. A cél: megőrizni a nacionalista státuszt és a területi integritást, nem kockáztatni túl nagyot. Ez a minta uralja a politikáját a két világháború között, a háború alatt, majd a hidegháborúban is.
Hidegháború alatt Ceaușescu „külön utas” politikája sem hazudtolta meg a múltját. Románia tagja volt a Varsói Szerződésnek, de a politikája tudatosan eltávolodott Moszkvától. A belpolitikát brutális diktatúra jellemezte. A „külön utas” politikával bizonyos fokú „mozgásteret” szerzett Nyugat felé, de közben megőrizte a keleti blokk-tagságát. De esze ágában se volt szembemenni a kommunista diktatúrával.
Napjaink arról szól: alkalmazkodás a trojkához NATO–EU–USA. Vajon változott valami a politikában az elmúlt évekhez képest?
Románia NATO-tag (2004) és EU-tag (2007) – látszólag egyértelmű nyugati elköteleződés. Nem számottevő szereplő, hanem reagáló és illeszkedő. A román külpolitika továbbra is ott van, ahol a védelmet, pénzt vagy legitimitást kap. Aktív partner az amerikai hadgyakorlatokban, bázist biztosít.
EU szempontjából jogállamisági ügyeknél vagy intézményi reformoknál nem aktív.
Oroszország és Kína esetében erős elutasítást tanúsít a hivatalos vonalon, de gazdasági–energetikai szinten óvatos nyitottságra odafigyel.
Összegezve a jelenlegi helyzetét a „geopolitikai hintapolitika” tovább él, de más formában. A stratégiai autonómia helyett alkalmazkodás, igyekszik a nemzeti integritást és státuszt megőrizni. Önálló külpolitikai vízió ma sincs igazán jelen. Egyensúlyozás és a lehetőségekhez igazodás jellemzi. Ez csupán túlélési mechanizmus, amit egy olyan állam választ, amelynek nincsenek reális politikai víziói, de érzi a körülötte lévő erők, akármikor bedarálhatják.
Nézzük meg a román lavírozó politikát az elnökválasztás fényében a jelenlegi háborús helyzetben.
A román belpolitika és külpolitika egymással összefonódva tükrözik azt a „lavírozó”, alkalmazkodó magatartást, amit már korábbról ismerünk. Iskola példája Călin Georgescu államelnöki politikai ambíciói és a román politikai rendszerben a reagálása. Igazán szépen igyekszik illeszkedni a trojka mintába, ha a NATO–USA–EU-háromszög esetleges változásaira gondolunk. Nem beszélve Trump amerikai elnök ténykedéseiről.
Călin Georgescu a hinta politika kulcs figurája. Az úriember nyilatkozatai szerint euroszkeptikus, nemzetközpontú, sőt időnként Oroszország vagy Kína barát. Kimutathatóan, legalábbis a román titkosszolgálat szerint, kapcsolódik olyan eszmékhez és erőkhöz, amelyek globalista ellenesek jelen politikai és gazdasági elit ellenes narratívákban utaznak. Mind ez nem volt titok, de pillanatnyi rendszer mégis „elengedte” az indulását, legalábbis nem akadályozta. Nem lehet másra következtetni csak arra, hogy valóban taktikai manőver lehetett a háttérben.
Ismert volt Trump elve, hogy vissza szeretné fogni a NATO-ban Amerika jelenlétét és a szövetségesek saját védelmükhöz nagyobb mértékben járuljanak hozzá a továbbiakban.
A hintapolitika itt ugrik be ha a geopolitikai helyzete Fekete-tenger térségében a NATO jelenlét csökken Románia veszít stratégiai súlyából. Erre lett volna jó a „B-terv” egy nemzeti–realista–függetlenebb elnök pl. Georgescu. (Ez a „két kapura játék” valamelyik csak bejön). Vagyis ha nyugat ha nem gyengül, hűség marad, ellenkező esetben, akkor kéznél van egy új irányvonal figurája. Végül is a politikai elit léte a brüsszeli pénzcsapoktól elzárásától retteg ezért félve döntött, egyelőre marad az uniós narratíva.
Végül is azt mondhatjuk ez a lavírozás beleillik a román mintázatba. Vagyis a potenciális alternatívák mentén a helyezkedés, időben történő visszakozás a román diplomácia és belpolitika egyik eszköze konfrontálódnak nyíltan. Iskola példája amikor Románia egyszerre ápolt korrekt kapcsolatot Izraellel, de közben az arab világgal is kokettált. Vagy az első világháborúban mikor a helyzet úgy kívánta, hátba támadta a szövetségeseit.
Tóth