A történelem tele van nevek kavalkádjával. Néró, Dzsingisz Kán, Napóleon, Hitler, Sztálin, Churchill, Kennedy, Biden, Merkel, Orbán, Hszi Csin-ping Von der Leyen, Zselenszkij régmúlt és jelenlegi „modern” politikai színház főszereplői, a címlapok arcai, a béketervezők és a hadüzenetek mosolygó kézbesítői. Egyeseket istenít a nép, másokat ördögként átkoz. De vajon hányan kérdezik: kik azok, akik nem szerepelnek a plakátokon, képeken, a porondon, csak cselekednek? Hőbörögni könnyű, gondolkodni már kevésbé.

A hatalom igazi arca ritkán tűnik fel a nyilvánosságban. Nem tart évértékelőt, nem mosolyog óvodások között nem tapsol Petinek, nem mutogat térképet a háborús frontvonalakról. Nem választják meg, nem lehet leváltani. A valódi hatalom nem beszél, csak suttog. Nem dönt csupán irányít. Nem kockáztat cselekszik.

Az arcok azért kerülnek a piedesztálra, hogy őket gyűlöljük lőjünk rájuk vagy istenítsük. Miközben több mint száz éve a színfalak mögött a gépezet fogaskerekei rezzenéstelenűl kattog tovább. A „változás annyi” a színfalakat áttaszigálták. A politikai váltás csak propaganda csere. A darab ugyanaz marad: a nép tapsol vagy fütyül, de a forgatókönyvet nem ismerik.

Persze, a hivatalos narratíva másról szól. Hogy a vezető felelős. Ő hozta a döntést. Ő a történelem irányítója. De kérdezd meg magadtól: mikor láttál utoljára egy valódi változást? Megszűnt a hatalmi hálózat csak azért, mert más lett a főszereplő? A válasz: soha. A pódium marad a csak a mögötte állók változnak.

Ez nem azt jelenti, hogy minden politikus bábu lenne inkább azt, hogy a döntéshozatalt nem ők uralják, hanem ők azok, akik vállal, hogy a düh rájuk zúduljon, hogy a népharag ne találja meg az igazi célt. Van ebben valami keserűen elegáns. Az Isten adta nép cirkuszt akar, és akkor jönnek a balos bohócok, jobbos gladiátorok, a középút pártján álló megmondók.

Az utcára lehet vonulni, ordítani, dühöngeni a közmédiában kocsmákba mocskolódni „Ezt a gazembert le kell váltani” vagy ha már a gőzt kiengedték aztán hátradőlni és taksálni az eredményt „Na, ezt most jól megmondta a mi emberünk”. Közben pedig a való hatalom megingathatatlanul cselekszik.

Oda dobják nekünk a választás szabadságának illúzióját. A valóság pedig más a döntések régen megszülettek. Miközben a világot irányító struktúrák: a pénz, a technológia, a hírszerzés, a megfigyelés, a lobbi és a globális érdekhálózatok, köszönik szépen, jól vannak.

A valódi hatalom nem kampányol. Nem tart beszédeket. Nem kér bocsánatot. A valódi hatalom intézmény, rendszer, érdekhálózat lobbik szövevényes hálózata, nem választják, nem cserélik le.

„Csak a bohóc cserélődik, rendező a cirkuszban marad.”

Tóth