A század elején készült felvételen (Beke Ernő tulajdona) az emeletes, 16 lakrészes kőház volt az Ezredesi szállás. Ezzel átellenben, a gyakorlótérnek használt tágas udvar másik oldalán voltak az ezredesi istállók. A határőr ezredek felszámolása után, a múlt század 1870-es éveitől mindkét épület a tanügyi alaphoz ment át, és idők folyamán különböző oktatási intézmények nyertek benne elhelyezést.
Ennek az iskolának keletkezése összefügg a felső népiskolák létesítése céljából a 70-es évek elején megindult üdvös mozgalommal (Berecz Gy. Háromszék vármegye. Népoktató intézeteinek története). Az iskola Kézdivásárhelyen, a túlnyomóan iparos városban szükség is volt oly felsőbb népoktatási tanintézetre, mely az iparosokká készülő ifjakat megfelelő alapismeretekkel bocsássa ki szakpályájukra. Az „iparos szakosztályú felső népiskola 1872. október havában nyílt meg.
Az iskolát a közönség — daczára, hogy új és ismeretlen intézmény volt — aránylag jó fogadtatásban részesítette ; a mi kitűnik abból, hogy 28 tanulóval nyílt meg. De a tanári kar (Lakatos József, Mihály Lajos, Földes József) eredménytelenül küszködvén a kezdet nehézségeivel, nem tudott népszerűséget szerezni az iskolának. A második évben, midőn a második osztály is megnyílt, már mindössze csak 14 tanuló iratkozott be a két osztályba.
E második évben neveztetett ki igazgatóvá Erdélyi Károly, ki állását 1873. december hó elsején foglalta el. Lakatos József, addigi helyettes igazgató, áttétetett a baróthi felső népiskolához;
helyébe pedig Kézdi-Vásárhelyre a mennyiség- és természettan tanárául Réti János okleveles gazdász és gazdászati tanárjelölt neveztetett ki.
Az 1875/6. és 1876/7. iskolai évekre esik a kefekötő é s kosárfpnótanműhely berendezése. Megelőzőleg Földes József tanító elküldetett államsegéllyel Somorjára, a kosárfonás és kefekötés tanulmányozása céljából.
Hazatérése után azonnal szerveztetett a tanműhely, a mely 1876. október havában kezdette meg működését. Fennállott a tanműhely az 1882. évi aug. 16-án 18634. sz. a. kelt miniszteri rendelettel kiadott „Tanterv** életbe léptéig. — Megjegyzendő, hogy ezen iskolánál az említett iparágak tanításával a kitűzött czél el nem éretett; daczára annak, hogy a tanulók, úgy Földes József, mint később Kiss Károly vezetése mellett évről évre szép eredményeket mutattak fel és használható, csinos tárgyakat állítottak elő. A tanulók kézügyessége ugyan fejlődött; de az iskolának a kefekötés és kosárfonás háziiparszerű terjesztésére, semmi befolyása sem volt, ami abban a körülményben leli magyarázatát, hogy a tanulók akár tovább folytatták tanulmányaikat az iskola végzése után, akár valamely iparos pályát választottak, többé sem a kefekötéssel, sem a kosárfonással nem
foglalkoztak.
Az 1876. év őszén szerveztetett és nyittatott meg az iskola helyiségében a „Székely művelődési és közgazdasági egyesület hámorszék megyei fiókja által, Jágocsi Péterffy József min. biztos ajánlatára és utasításai szerint, a műfaragászati tanműhely, melynek vezetése a Württembergből behozott Mauthe János szobrászra, felügyelete pedig egy úgynevezett felügyelő bizottságra bízhatott. Ez a tanműhely nyolc tanulóval nyílt meg, a kiket részint helyben, részint a vidéken toborzottak, tekintet nélkül arra, hogy jártak-e azok felső népiskolába, vagy nem. E tanulók havi ellátásáért a nevezett egyesület egyenkint 12, összesen 96 frtot, egész évre pedig — tekintve, hogy a tanulók a nagy
szünidőre sem bocsáttattak haza — ezer forintnál is többet fizetett, a tanműhely dologi kiadásait nem is említve. A második évben e kiadások, minthogy a tanulók száma növekedett, csak szaporodtak, ép úgy a harmadik évben is. E tetemes kiadások azonban kárba vesztek, mert a tanműhely nem prosperálhatván, három évi fennállás után beszüntette tett.
Az intézet történetén veres fonálként húzódik végig az a törekvés, hogy a felső népiskola, a mely Kézdivásárhelytt kezdettől fogva czélszerűnek bizonyult s a mely ama körülmény miatt, hogy a mindegyre szaporodó polgári iskolák vették át azt a hivatást, a mi eredetileg a felső népiskoláknak volt szánva, létjogát is elvesztette: alakíttassák át polgári iskolává. Erdélyi Károly igazgató már 1874-ben, tehát a mikor még tanműhellyel egybekapcsolt polgári iskolák nem is léteztek, intézett egy felterjesztést a közoktatásügyi kormányhoz, melyben a k.-vásárhelyi felső népiskolának asztalostanműhellyel egybekapcsolt polgári iskolává alakítását kérte. Azután sem múlt egy év sem, hogy e tárgyban a kérés meg ne újíttatott volna. De sem az igazgatónak, sem a később kinevezett gondnokságoknak, a vármegye által mindig jóakaratúlag támogatott sürgető kérései és törekvései sikerre nem vezettek. Pedig a vármegye már 1874-ben kimondotta őszi közgyűlésén, az igazgató
felterjesztésére, hogy Kézdivásárhelyen nem felső nép-, hanem polgári iskolának van helye. Mégis 18 év kellett hozzá, hogy az eszme megvalósuljon és az ige testté váljék. A kitartás végre itt is győzött. Az 1890-ik év meghozta az asztalos-tanműhelyt, melynek részére a közoktatási kormány a Galgóczon és Korponán beszüntetett asztalos-tanműhelyek szerelvényeit oda ajándékozta; az 1892-ik év pedig meghozta a polgári iskolát; s így 1892-ben megnyílt „iparszakosztályu felső népiskola helyett a vármegyének Kézdivásárhelytt „ Asztalostanműhellyel egybekapcsolt polgáriskolá“-ja lett.
Az iskola helyisége a régi székely katonavilágban ezredesi lak volt tehát — nem iskolai célra lévén építve — kezdetben igen sok kívánni valót hagyott fenn. Azonban 1874 óta több javítás és átalakítás eszközöltetett. Nevezetesen : a puszta telek kerítéssel vétetett körül; a főépület
tetőzete kijavíttatott, falai kisimittattak és meszeltettek. Az épület belsejében is történt némi csekély átalakítás. A melléképületben levő rajzterem átalakíttatott; az udvar közepén levő régi katonai főző-, sütő- és mosókonyha, mely az iskolaszolga lakásául szolgált, lebontatott s az udvar hátterében éktelenkedő és bomladozó szinhelyiség széthányatván, helyére iskolaszolgai lak és fáskamrák építtettek. Úgy az említett közép épület lebontása és jelzett átalakítások, valamint a tágas nagy udvar porondozása, parkírozása és a régi kerekes kútnak szivattyúra való átalakítása által,
tagadhatlanul sokat nyert az iskolahelyiség külső kinézés tekintetében ; de azért még kívánni való is maradt fenn pl. a melléképületnél, a hol előbb a város elemi fiúiskolája volt, most pedig az asztalos-tanműhely van elhelyezve. Az iskola tanitó-testülete az 1895—96-ik tanévben a következő tanerőkből állott:
1. E r d é l y i Károly igazgató (1873. óta), tanítja a terményrajzot s természettant és az iskola fejlődésével még tanítani fogja a vegytant. Erdélyi ezen alkalmaztatása előtt, mint okleveles gazda, államköltségen külföldi tanulmányutakat tett; a „Gyakorlati Mezőgazdának“ segédszerkesztője s
több más gazdasági és társadalmi lapnak szorgalmas munkása volt önálló gazdasági műveket irt és ma is tagja a vármegyei képviselő testületnek és a gazdasági bizottságnak. A tanítóegyesületi életben mint elnök, kezdettől igen tevékeny szerepet játszott. A hámorszékvármegyei tanítótestület az ő elnöksége alatt érte el virágzásának tetőpontját. Ezenkívül mint Kézdivásárhely város humán intézeteinek, úgymint az „Erzsébet" árvaleány-nevelő intézetnek,a „Stephanie” menedékháznak és a „Rudolf" kórháznak 22 éven át buzgó titkára volt. Általában mindenütt ott találjuk, a hol akár
közművelődési, akár pedig humanus intézményről van szó.
Végre az ö szorgos utánjárásának is köszönhető, hogy ezen intézet polgári iskolává alakíttatott át.
2. B a l ó László (1874. óta), tanítja a nyelvtani és történelmi tantárgyakat; elnöke volt a vármegyei tanítótestületnek, azután a testület segélyegyletének; több éven át főgondnoka volt a kézdi-vásárhelyi ev. ref. egyháznak tagja a kézdivásárhelyi képviselő-testületnek. Buzgó közügyi munkás.
3. K i s s Károly (1879. óta), tanítja a mennyiségtani tárgyakat és a testgyakorlást.
4. K i s s Jenő (1890. óta), tanítja a szabadkézi és mértani rajzot, szépírást, mintázást.
5. B a l á z s Márton (1893. óta), tanítja a magyar- és német nyelvtant, földrajzot és mű-éneket.
A gondnokság a következő tagokból á ll: elnök : Bartók Károly polgármester; rendes tagok: Gábor Péter alispán, Fejér Károly kir. járásbíró. Molnár Józsiás volt országos képviselő, Dobay János arosi rendőrkapitány, Jancsó Géza gyógyszerész, Török Bálint kereskedő, Erdélyi Károly igazgató.
Részlet: Háromszék vármegyeháza. Emlékkönyvből Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére 1899.
Sz-h