Szerző: Dr. Balogh István
A harmadik rend birtokaiból váruradalmakat, kincstári uradalmakat alakítottak s így jórészt a jobbágyok a fejedelmek jobbágyai lettek, kiknek adót és tizedet kellett fizetni. A tizedadó is súlyos adó volt, mert az összes termények egytizedét kellett adó gyanánt átszolgáltatni. Ezenkívül sok más apró szolgáltatást kellett teljesíteni. Ezeket a jobbágyokat, kik úgy az adót, mint a robotot a kincstárnak fizették, kincstári jobbágyoknak nevezték, ellentétben azokkal a jobbágyokkal, kik székely főuraknak szolgáltak és fizettek robotot.
A primőr és a lófő székelyek rendje azonban változáson nem ment keresztül. Ezentúl is birtokaik arányában megfelelő lovast kellett kiállítaniuk és személyesen felkelniük. Azonban az ők sorsuk sem volt a legkedvezőbb, mert erőszakos kormányzat veszi kezdetét. Mindjárt 1562. októberében a király Pekry Lőrincet, a kapitányát küldi a Székelyföldre és a székely fölkelés emlékére, illetve a rend fönntartására építtetett Székely Támad varába várnagynak nevezi ki és megparancsolja minden rendeknek, hogy Pekrynek mindenben, a mit ő a király nevében végez, engedelmeskedjenek és támogassák. Az Udvarhelyszéken emelt Székely támad várához hasonló Háromszéken Várhegyen építtetett s mindkét vár parancsnoka Pekry lett.
A várhoz várföldek, várrétek és erdőségek kellettek s ezeket a legjobb és legszebb helyen szakiták ki, nem vizsgálva azt, hogy primőr, lófő, vagy gyalogos székely tulajdona-e. Ezeket bekerítették.
Azon jószágok tulajdonosait, kiktől elkobozták a jószágokat, nem kárpótolták semmivel és így sok lófő, székely jutott nyomorba. Az állapotok tehát az egész székely nemzetre nem voltak rózsásak. Ez olyan Bach korszakféle helyzet lehetett. A harmadik rend pláne a két vár kincstári jobbágyaivá tétetett. Magukat a várakat is a harmadik rendnek kellett felépíteniök saját kezök munkájával. Bizony ezek nagyon sajnos állapotba sodorták a székely népet.
1562-től kezdve, míg a harmadik rend jobbágysága tart, rendes pénzadót fizetnek a jobbágyok. Ez pedig súlyos volt ám, így elsősorban kötelesek voltak török adót fizetni, mely kapunként 99 dénár volt, azonkívül adtak a fejedelmi gárda fenntartására minden ősszel szintén 99 dénárt, de néha többet is. Az adót kapuszám szerint rótták ki és erről listákat készítettek. Ez tartott mindaddig, mig ismét visszanyerték régi jogaikat.
Báthori Zsigmond 1595. évben a törökkel háborúba keveredik. Augusztus hóban Szinán török fővezér átkel Gyurgyevónál a Dunán. A székelyek között véres kardot hordoznak szét. Össze is gyűltek a székelyek a Feketehalomnál lévő táborba, de addig hadba indulni nem akartak, míg Báthori azon nemes székelyeket, kik jobbággyá lettek, fel nem szabadítja a jobbágyság alól. Az összegyűlt székelység, mivel a fejedelem nem akará teljesíteni kívánságukat, lázongani kezdett, míg végre bizonyos feltételek mellett, hosszú alkudozások után 1595. év szeptember 15 én a jobbággyá lett székely nemeseket felszabadítá. Így a megbékült székelyek Báthorit 20000 emberből álló sereggel segítették és a többi hadakkal együtt Törcsvárnál Oláhországba nyomultak. Báthori Gyurgyevónál 3 nap alatt a törököt szétverte és diadalmasan vonult be Brassóba, onnan Fehérvárra.
A székelyek tényleg visszanyerték nemességüket, de a székely főurak, mivel ezt rossz szemmel nézték, panaszkodni kezdettek Báthorinak. A fejedelem adott szavát nem akarta ugyan megszegni, de a főurak kívánságait is akarta teljesíteni, amiért is egy nagyon furfangos módot eszelt ki. Ez év december 13 ára országgyűlést hívott egybe és a törvény tudók eleibe terjesztette az ügyet, ahol a főnemes székelyek előadták panaszaikat a a nép követeivel szemben, kik a törvénytudományhoz nem értettek, könnyű volt győzni, így tehát ítéletben kimondották, hogy a fejedelem által szeptember 15-én adott adomány, mivel azt nem önként adta, hanem erőszakkal csikarták ki tőle, érvénytelen. De ezzel semmit se értek el a főurak, mert a székelyek ebbe nem nyugodtak bele, még életük árán se engedték, hogy őket szolgaságba hurcolják, ezért ismét föllázadtak s az ellenük küldött katonaság dacára is, több főurat elfogtak, legyilkoltak.
Báthori Zsigmond helyébe, midőn a fejedelemségről lemondott, Báthori Endrét választották meg. Endre, mint fejedelem nagyon gyönge ember volt. Mihály vajda épen e miatt 1569 október 21-én Erdély fejedelme ellen tört. A Bodzán át jött Székelyföldre és Feketehalomnál állapodott meg és első dolga az volt, hogy a székelyeknek jogai és kiváltságai megerősítéséül adománylevelet bocsátott ki; így a székelyek a vajda mellett részben Báthori Endre ellen fordultak s legelőször is a Székely támadó Székely bánja várát lerombolták. A fejedelem ugyan sereget küldött, hogy Mihály vajdát megfékezze, de seregét szétverték s magának Endrének is menekülni kellett; egy nehány száz főúr kíséretében Moldva felé menekült, azonban a csiki havasok közt Pásztorbükkös nevű erdőben a székely- Bég szétverte a csapatját s magát Báthori Endrét egy Ördög Balázs nevű székely ember fejszével verte agyon.
Így Mihály vajda lett Erdélyben az úr, ki Erdélyt terhes adókkal rótta meg, azonban a székelyeket meghagyta jogaikban és adót rájuk nem vetett ki. Mihály vajda nagy urasága csak rövid ideig tartott. 1600 októberében legyőzték az erdélyi főurak Mihály vajdát és október 25-ére Léczfalvára országgyűlést hirdettek, ahol elrendelték, hogy a lerombolt várakat újból építsék fel s az előbb jobbágyokká lett székelyek újból visszaadattak földesuraiknak. E miatt ismét sok küzdelem folyt le.
Egy Básta nevezetű Erdélyt ismét elfoglalta s folyt a pusztítás a székelyek között is. Ebben az időben úgy a székelyeknek, mint Erdély függetlenségének legelszántabb harcosa Székely Mózes volt, aki, midőn 1603 április havában elfoglalta Szászvárosát, a török porta által neki adott Erdély fejedelme címét felvette , a székelyek nagy része is hozzá pártolt. De rövid ideig tartott a fejedelemsége, mert megölték s így ismét folyt tovább a Básta uralma, míg végre a bujdosó főurak Bocskait Erdély fejedelmének választották és a székelyek is 1605 február 21-én nemzetgyűlést tartottak, melyen sok erdélyi főúr is megjelent és Bocskait Erdély fejedelmének kiáltották ki. Bocskainak fejedelemmé választásával megszűnnek a székelyeknek is a jogaikért folyó szüntelen harcuk, háborúskodásuk. Mindjárt megválasztatása alkalmával az összes régi jogaik visszaadására és az abban való megerősítésre kérték Bocskait.
A fejedelem elfogadta a székelyek feltételeit, visszaadta elveszett jogaikat, a még meglévőkben megerősítette. Meghagyta adómentességüket, de viszont kikötötte a fejenkénti felkelés régi kötelezettségét. Azonban azon követeléseiket, hogy a régi szokás szerint háborúba csak 14 napig kötelesek lenni saját költségükön, nem hagyta jóvá azért, mert nagy hadjáratok alkalmával szükség volt a székelyekre hosszabb időkig is. A béke tehát lassan kint helyreállt és Bocskai nem is háborgatta őket. De dacára annak, hogy Bocskai a székelységnek összes régi jogait visszaállította és a harmadik rend, a gyalogok rendje is visszakapta nemességét, azért többen maradtak jobbágy sorba, elszegényedvén, nem lévén elegendő vagyonuk saját községükön katonáskodni.
Midőn 1562-ben a gyalogos székelyek rendje kincstári jobbágyokká tétetett, maga János Zsigmond hamar belátta, hogy rendes hadi szolgálatra nem használhatja, mint jobbágyokat, épen ezért a jobbággyá lett székely nemes harmadik rendből egy csapatot szervezett s később a fejedelmek is, közülük mindig a vitézebbekből állították össze az úgynevezett új rendet: a darabontok vagy pixidáriusok rendjét. János Zsigmondot ily csapat szervezésére katonai okok kényszerítették. Felszerelésük a puska volt, mely abban a időben drága dolog volt. Ezt sajátjukból kellett beszerezni. Volt ezenkívül vörös uniformisuk is pukkanccsal, szintén sajátjukból, ezért is nevezték őket vörös darabontoknak. A darabontok rendjének olyan ügyei, melyek a katonáskodásra vonatkoztak, a széki kapitány elé tartoztak. Egyéb polgári ügyeiket a szék bírája elé kellett vinni. A régi jogaik is, melyeket azelőtt, mint gyalogos nemesek gyakoroltak, ismét visszaszáll reájuk.
A fejedelmeknek pedig mindig gondjuk volt e harmadik rendre, nehogy valaki közülük kihúzza magát a katonáskodás alól és jobbágysorba kerüljön, mert ez a haderőt gyöngítette volna. Ezek ellenőrzésére a hadi szemlék voltak a kellő biztosítékok.
Forrás: Székely Nép/1914. Március 7; 26. sz.
Kép: A Székelybánja vár az erdélyi Lécfalvától délre 1,5 km-re található Várhegy település melletti 550 m magas Várhegy-dombon épült 1562-ben János Zsigmond fejedelem parancsára,
Szék -helyek