Nem feledhetjük osztrákok történelmi bűnét a székelységgel szemben. 260 éve, Mária Terézia uralkodása alatt, 1764. január 7-én hajnalban mészárolta le az osztrák katonaság a Madéfalván összegyűlt székelyeket. Az aljas tett, semmivel sem igazolható. A kíméletlen ostrom során mintegy 200 embert gyilkoltak meg, más adatok szerint 400 áldozata volt, akik fegyvertelenek voltak. A székelység történelmi tudatába mélyen beleégett, hogy a „madéfalvi veszedelem (siculicidium)” során nők és gyermekek is a vérengzés áldozatai lettek.
A siculicidium (székely gyilkosság) néven is ismert tragikus esemény előzménye 1760-ra nyúlik vissza, amikor Mária Terézia császárnő elrendelte a Rákóczi-szabadságharc leverése után megbízhatatlannak nyilvánított és felszámolt erdélyi határőrség újbóli felállítását. A szervezet feladata a határok védelme, a rablók és csempészek üldözése volt, a határőrök a zsold és ingyen fegyver mellett számos adókedvezményben is részesültek.
A határőrségbe először csak románokat szerveztek, majd 1762-ben elkezdték a székely határőrség szervezését is. (A székelység korábbi, szabadalmas jogállással járó határőrszolgálata 1711-ben szűnt meg, de ehhez kapcsolódó kedvezményeiket megtarthatták.) Eleinte a földesúri terhek alóli szabadulás reményében sokan jelentkeztek, de amikor kiderült, hogy adóikat továbbra is fizetni kell, régi szabadságjogaikat nem nyerik vissza, mindezek tetejébe pedig szolgálniuk idegenben is kell, méghozzá német vezénylet alatt, nagyon sokan meggondolták magukat.
Mária Terézia erre elrendelte az erőszakos sorozást, ami elől a főleg csíki, kisebb részben háromszéki székelyek közül sokan elbujdokoltak. Mintegy 2500-an azonban összegyűltek az Olt menti Madéfalván és tiltakozó petíciót megfogalmazásába kezdtek, hogy írásban hozzák követeléseiket a bécsi udvar tudomására.
Az emlékmű, Köllő Miklós szobrával
1764. január 7-én hajnalban 1350 császári katona fogta körül és fegyverrel mészárolták le azokat, akik a négy órányi ágyúzás után még életben maradtak, a menekülők üldözésére lovasokat is bevetettek.
Adolf Buccow, Erdély akkori kormányzója mindenképpen úgy akarta átszervezni a székely határőrséget, ahogy Bécsben elképzelték: német tisztekkel, külföldön is bevethető alakulatként, és a katonák nem személyükben, hanem egész családjuk alapján voltak hadkötelesek. Iskolába menni vagy házasságot kötni is csak feljebbvalói engedéllyel volt szabad. A székely határőrség alapfeladata különben a határok védelme lett volna, a keletről behurcolható betegségek ellen felállítandó karantén biztosítása, amivel egyet is értett a korabeli társadalom, a székelység is, csak a helyi közösséget lenéző és a függetlenséget alapjaiban is megszüntetni akaró központosító hatalom képviselői nem voltak hajlandóak tárgyalni, még árnyalatokról sem. Az erőszakos sorozás csaknem két éven át nem vezetett eredményre a székelyek körében, ezért a határőrség szervezésének feladatát a császárnő, Mária Terézia elvette Adolf Buccow tárbornoktól, kormányzótól – aki az erdélyi nagyfejedelemségben addig hivatalos magyarnyelv-használatot is betiltotta, latinra változtatta –, és Siskovics tábornokra bízta, aki a Székelyföldön az ágyúkhoz és rohamozó katonákhoz fordult a székelyek meggyőzéséért.
A mészárlás mindenkit megdöbbentett, és létrehoztak egy „bűnfenyítő bizottságot”, a történteket kivizsgálandó. Négy katona és három polgári személy volt a tagja. A katonai hatóságok természetesen a népgyűlést tartó kérvényező székelyeket tartották bűnösnek, amiért nem akartak határőrként is szolgálni saját költségükön, és ugyanakkor adót is fizetni, ahogyan azt elképzelték a székely közösség megváltoztatására törekvő osztrák tisztviselők. Az ellenkezést lázadásnak tekintették, ami főbenjáró bűnnek számított. A bűnfenyítő bizottság egyébként nemcsak a madéfalvi eseményeket vizsgálta, hanem azt is firtatta, hogy a magyar nemesség, a polgári közigazgatás mennyiben bátorította, esetleg szervezte a székelyek ellenállását. A kihallgatások során valójában semmi terhelő vallomást nem tudtak kicsikarni. A kérvényező, tanácskozó emberekkel együttérző két papot – Zöld Péter és Beke István pátert – saját egyházi elöljáróikkal csukatták le, négy férfit, a szentmiklósi Ferencz Antalt, a menasági Mihály Jakabot, a szentkirályi Lestyán Miklóst, a vacsárcsi Bíró Istvánt pedig két év börtönre ítéltek, mert, „deákos” emberek lévén, akik latinul is tudtak, megfogalmazták a kérvényeket, a protestációt, felolvasták az értesítő leveleket, magyarázták a rendelkezéseket, a hivatalos írásokat. Madéfalváról az életben maradottak közül csaknem 500 embert hurcoltak börtönbe, ahonnan a többségüket – nőket és gyerekeket – szabadon engedték néhány nap múltán, de a lefogottak és bíróságra idézett emberek száma meghaladta a százat. Mai napig siculicidiumnak, egy népi közösség kiirtásának kísérletét látjuk az akkor történtekben.
A brutális fellépés megtörte a székelyek ellenállását, a határőrség szervezése márciusra befejeződött. A vérengzés után indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, ahol a csángók fogadták be őket. Nagy részük tíz év után Hadik András segítségével Bukovinában telepedett le, ahol megalapították az öt székely falut: Fogadjistent, Istensegítset, Hadikfalvát, Józseffalvát és Andrásfalvát. Az öt falu lakói visszavágytak hazájukba, így kerültek az Al-Duna vidéke és Déva környékére.
4500 ember 1941-ben egy román-magyar egyezmény alapján került a Bácskába, ahonnan 1944-ben ismét menekülni kényszerültek. Magyarországon a háború után kitelepített németek megüresedett házaiba, a Balaton-felvidékre, illetőleg többnyire Tolna és Baranya megyei falvakba telepítették a bukovinai székelyeket. A moldvai csángóságba olvadt székelyek viszont végleg a Kárpátok másik oldalán maradtak.
Forrás:
https://www.e-nepujsag.ro/articles/a-madefalvi-veszedelem-es-hadik-andras#
https://lexikon.katolikus.hu/M/mad%C3%A9falvi%20veszedelem.html
https://m.mult-kor.hu/negy-ora-kimeletlen-agyuzassal-kezdodtt-a-madefalvi-veszedelem-20190107
https://ng.24.hu/kultura/2004/01/07/madefalvi_veszedelem/
MTI
Szerző: Szék-Helyek
Kép: Sebestyén Gáspár festménye a madéfalvi veszedelemről (2014)