2024/2025-ös színházi évadot a Derengés című darabbal nyitja a társulat. A stúdióelőadást két alkalommal
Kézdivásárhelyen játsszák, szeptember 16-án 19 órától, illetve 17-én 13 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában.
Meghívást kaptak a dráMA Kortárs színházi
találkozóra is, Székelyudvarhelyre. szeptember 18-án 20 órától a Tomcsa Sándor színházban.
Derengés – Pszichothriller egy részben, Patrick Hamilton Gázláng című
színműve nyomán.
Évszázadok óta a színház varázsa megmaradt. Ma is, mint Shakespeare idejében képes a nézőket elrepíteni a valóság és fantázia határmezsgyéjére. Az előadások által közvetített érzelmek, gondolatok és üzenetek segítenek a nézőknek szembenézni saját érzelmeikkel, értékeikkel és az élet kihívásaival.
Imádom a színdarabokat, különleges élmény amikor belépek a színház ajtaján, alig várom a függöny széthúzását, de most nem annyira a színdarabról szeretnék beszélni. Sajnos az évek alatt rengeteg rossz tapasztalatom is volt a színházkedvelők, viselkedéskultúráját illetően.
Beszéljünk egy keveset erről!
A ruházat fontos szerepet játszik, hiszen a színházba illik elegánsan öltözni, hogy tiszteletet mutassunk az előadás iránt és a művészeti értékek iránt.
Az időben történő érkezés alapvető fontosságú a színházlátogatás során. A színházakban általában előadás előtt legalább 10 - 20 perccel érdemes megérkezni, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a jegyvásárlásra, a ruhatárba adásra és a helykeresésre.
Általábanan elmondható, hogy az elegancia mértéke nyilván függ az épület és az előadás jellegétől: más típusú megjelenést kíván az Opera, és mást egy stúdiószínpad. A farmer-pulcsi-póló kombináció egyik esetben sem illendő. Hölgyek esetében ajánlott a szoknya vagy nadrágkosztüm, esetleg egy estélyi ruha, férfiak esetében pedig egy öltöny.
Színházi etikett: alapvető szabályok 10 pontban
1. Kapcsoljuk ki a mobiltelefont.
2. Ne küldjünk sms-t az előadás alatt, a fény zavarja a környezetet.
3. Tilos fényképet és videófelvételt készíteni.
4. Ne az előadás alatt együk meg a vacsoránkat.
5. Szomjunkat is a szünetben oltsuk.
6. Ha köhögnünk kell, akkor takarjuk el a szánkat.
Itt van a 7. szabály is, mert ez is fontos lehet. Ne beszéljünk a műsor alatt. Egy röpke suttogás a szomszéddal azzal kapcsolatban, ami a színpadon történik az még teljesen rendben van, de szünetben mondjuk el a véleményünket, vagy az ebéd a vacsora receptjét, esetleg mind ezt hagyjuk a végére.
8. Használjuk a ruhatárat. Ne szorongassuk ölünkben kabátunkat, nem csak minket de a mellettünk ülőket is zavarja, és nem tudjuk átadni magunkat a színdarab nyújtotta élménynek.
9. A ruhatár használata szintén része a színházi illemszabályoknak. KÖTELEZŐ!
10. Illetlenség az előadás elkezdése előtt pár pillanattal elfoglalni az ülőhelyet, ezért figyelni kell az előadás kezdésére figyelmeztető hangjelzést. Ha nincs hangjelzés, akkor az előadás kezdete előtt 5 perccel foglaljuk el helyünket.
Ha az ülőhely megközelítéséhez fel kell állítani a sorunkban helyüket már elfoglaló nézőket, akkor azt illedelmesen, segítségüket udvariasan megköszönve, feléjük arccal szembefordulva, (és nem háttal) kell megtenni.
Folytatjuk
Tóth