Elindult a külhoni magyarok ellen irányuló, klasszikus „oszd meg és uralkodj” logikára épülő globalista propaganda. Mi, külhoni magyarok azért vagyunk ma is útban a globalista magánhatalomnak, amely most éppen új néven, új csomagolásban, a Tisza körül szerveződik, mert másként gondolkodunk nemzetről, szuverenitásról, háborúról, identitásról, családról, az LMBTQ-ideológiáról és az arab bevándoroltatásról.

Éppen ezért ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy minden eszközzel gyengíteni akarnak bennünket: pénzzel, propagandával, médiával, hangulatkeltéssel, egymás ellen fordítással. Nagy pénzből, nagy nyilvánossággal indulnak el azok a megmondó felületek és helyi hangadók, amelyek nem építeni akarnak, hanem bomlasztani. Itteni Tisza-szigetek, helyi véleményvezérek, megmondó oldalak jelennek meg, és a céljuk nagyon is felismerhető: megbontani a külhoni magyar politikai önvédelmet, meggyengíteni az RMDSZ-t, majd az egész közösséget kiszolgáltatottá tenni.

Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az RMDSZ sem hibátlan. Túl sokszor zárt, túl óvatos, túl lassan újító, és nem szívesen enged be új, fiatal, energikus arcokat. De a közösségi önkritika és a tudatos szétverés nem ugyanaz. Az egyik javítani akar, a másik felszámolni.

És itt van a lényeg. Ha sikerül az embereket tömegesen elfordítani az RMDSZ-től, akkor könnyen borítékolható a következmény: meggyengül a magyar parlamenti érdekképviselet, sőt egy idő után az is megtörténhet, hogy már be sem jutunk kellő súllyal a parlamentbe. Onnantól pedig a magyar civil világ túlélése nem a saját erején, nem a közösségi összefogáson, hanem külső, globalista pénzcsapokon múlhat majd. És ahol a pénz kívülről jön, ott előbb-utóbb az elveket is kívülről írják elő.

Ez a valódi veszély. Nem az, hogy valaki vitatkozik velünk. Nem az, hogy új hangok jelennek meg. Hanem az, hogy a vita mögött lassan eltűnik a saját magyar politikai tér, és a helyére egy pénzből fenntartott, ideológiailag felügyelt, engedelmes struktúra kerül. Olyan világ, ahol már nem a közösség érdeke számít, hanem az, hogy ki mennyire hajlandó igazodni a globalista elvárásokhoz.

Ha ezt időben nem ismerjük fel, akkor a forgatókönyv sajnos előre látható: először hiteltelenítés, aztán megosztás, utána politikai gyengítés, végül intézményi és civil kiszolgáltatottság. És amikor a közösség már védekezni akarna, lehet, hogy késő lesz.

Ezért most nem sértődésre, nem egymás marására, nem belső hiúsági harcokra van szükség, hanem józanságra. Világosan kell látni, hogy a külhoni magyarság politikai, kulturális és civil önvédelme nem pártkérdés, hanem megmaradási kérdés. Lehet vitázni a hibákról, sőt kell is. De aki a meglévő magyar érdekérvényesítést kívülről finanszírozott bomlasztással veri szét, az nem reformot csinál, hanem a közösség jövőjét kockáztatja.

Vagy időben észbe kapunk, és megerősítjük a saját embereinket, a saját intézményeinket, a saját politikai önvédelmünket, vagy mások fognak dönteni rólunk, helyettünk, nélkülünk. És akkor már hiába mondjuk majd: ne legyen igazunk.