A darab szerzője: Marc Camoletti
Fordította: Hamvai Kornél
Telt házzal játszotta az Udvartér Színház a francia Marc Camoletti Boeing, Boeing című darabját. Érdekessége, hogy a legtöbbet játszott francia darabként szerepel a Guinness-rekordok könyvében. A bohózat egy erősen eltúlzott, valószínűtlen és abszurd cselekményen keresztül kívánja szórakoztatni a nagyérdemű közönséget. Minden korosztálynak üdítő humorral szolgáló darabot volt alkalmunk látni.
Bernard (Csorba Kristóf-György) tökéletes életet él Párizsában. Egy sikeres építész. Minden férfi mögött mindig ott áll egy nő. Vagy kettő. Vagy három. A Párizsban élő, Bernardnak sztárépítésznek mind a három a menyasszonya, ráadásul egyik szebb, mint a másik és természetesen nem tudnak egymásról. A föld felett élnek légiutas-kísérők. A darab színhelye egy gyönyörű lakás, panoráma kilátással Párizsra.
Bernard élete zökkenésmentesen folyik a házvezetőnőjével Bertával (Gecse Noémi), és három légiutas-kísérő barátnőjével-menyasszonyával, akik semmit sem tudnak egymásról. Mindegyiküknél a repülési menetrend szerint aprólékosan beütemezett látogatásuk alapján, elméletileg soha nem találkoznak egymással. Hála a Bernárd által tökéletesen kidolgozott logisztikának. De milyen bohózat lenne ha minden gördülékenyen történne? Bernard régi barátjának, Robertnek (Lung László Zsoltnak) érkezése az első bonyodalom és a következők már a repülőjáratok késése és a légi viszonyok, Bernard tervei felborulnak.
Kolcsár József rendező az ajtókon ki-be járás móka színterét teremtette meg. A viszonylag egyszerű díszlet ügyes felhasználása, már a be- és kijáratokkal, köztük a rohanásokkal is nevetésre készteti a közönséget. Tökéletes a koreográfia tekintettel arra, hogy a lakásban három egyidejű románcnak kell helyet adnia, jól eltalált díszlet, a folyamatos humoros jelenetek a pörgés a színpadon, nem hagyja ellazulni a néző nevető izmait.
A darab igazán nagy léptékű romantikus összefonódásokkal épül fel. Most is beigazolódott, hogy nem a premier a legjobban sikerült előadás. Amikor a bemutatón megnéztem úgy tűnt mintha a játékban a szereplők egymás közti reakcióik lassúak lennének, második alkalommal a csapódó ajtókkal, a jelenetek másodperc törtrészes időzítésével óriásit változott, hozta a szöveg humora és a jelenetek közti összhangot. Igazán jó előadás, érződik az előadókon a több éves tapasztalat. Igazán frenetikusan hatott a közönségre a szerda este. Ha valaki veszi a fáradságot és az 1965-ben forgatott filmet Tony Curtisszal vagy a budapesti Thália tíz éve műsoron levő darabját megnézi az Udvartér Színház által színre vitt komédia se okoz csalódást.
Csorba Kristóf-György hozza a színre a varázst Bernardként. Dinamikus játéka magával ragadja a közönséget. A show fénypontja Lung László Zsolt, mint Robert, Bernard vidéki konzervatív gondolkodású barátja, tökéletes mimikával képes kihangsúlyozni játékát, de hagyja, hogy a humor a helyzetből fakadjon.
Lung László Zsolt Bernard gyerekkori barátja egyik ámulatból esve a másikba igyekszik megtalálni a helyét a zűrzavarban. Élvezetes megzavarodást hoz Robert életében, ami mulatságos félreértéseket okoz Bernard három barátnőjével. Könnyedén játszanak egymással, és a közönséget minden esetben magukkal ragadják, amit a nézők értékelnek is.
Bertát Gecse Noémi a - kézdivásárhelyi közönség által már ismert tapasztalt színésznő - a házvezetőnőt elragadó undorral játssza, de ugyanakkor bájosan is. Rendet tart Bernard életében minden gördülékenyen megy, nemzetközi étrend szerint főz, hogy a menyasszonyoknak megfeleljen, a menü szinte óráról órára változik, még felmondani sincs ideje. A felbomlott egyensúlyban a kialakult zűrzavart sajátos humorral igyekszik kezelni.
A három nő egy-egy nemzetközi légitársaságot képvisel. A három menyasszony megjelenésével a két férfi kémiája tapintható, és a show legjobb pillanatait nyújtja.
Janet Czikó Juliánna céltudatos nő, akiről kiderül, hogy neki is Bernard nem az egyetlen. Kissé pimasz hozzáállása és lelépése túl soknak bizonyul mind Robert, mind Bernard számára.
Judith, D. Gulácsi Zsuzsanna öröm nézni az ahogyan az olaszos, heves temperamentumot kissé túljátszva, - ami nem hat zavaróan - keresi Bernárdban és megtalálja a férfit Robertban.
Jaqcueline Márton Emőke Katinka szerepe a szerelmes menyasszony, aki elvárja az ajándékot tüneményesen tud türelmes lenni de féltékeny is, ezt hibátlanul adja vissza.
A közönség a szerdai előadáson kapott egy extra csemegét, a csapat megérdemelte a tapsot.
A jelmez a helyén van. A légikisasszonyok öltözéke a nézőt a párizsi reptérre repíti. Mindegyik ruha a légi társaságok színeit idézik.
Gáspár Anna-Mária tökéletes díszlete hangsúlyozza az időnként groteszk jeleneteket, amelyet Szabó Norbert Szabó Hunor fény- és hangtechnikája kiegészített.
Tóth
Fotó: Facebook-Udvartér-Színház