A zsúfolásig megtelt Kézdivásárhelyen a Kultúr Pajtában dr. Szőcs Géza Pro Urbe díjas ny. egyetemi tanár, kultúraszervező, a Siculus Rádió volt főszerkesztője legújabb, publicisztikai könyvét, a Színjátszásunk hangja, a Hang-sorozat tizenkettedik kötetét. Emellett még megjelent két antológia a szerkesztésében: Gábor Áron emlékezete és a Kézdivásárhely című összeállítás, valamint még négy szakirányú kötete. A bevezetésben a hangulatot a bemutatóhoz Józsa Irén magyar irodalom szakos tanárnő szavalata teremtette meg.
Képen Józsa Irén, dr. Szőcs Géza, Hegedüs Ferenc
Szerző: dr. Szőcs Géza
A színház fogalma az előadó-művészeti törvény megfogalmazása alapján: prózai, zenés, táncos színpadi művek előadásával foglalkozó szóló vagy együttesek tevékenysége.
A kőszínház olyan színház, ami az előadások bemutatására alkalmas állandó épülettel rendelkezik.
Műkedvelő olyan személy, aki valamely szakmát, főleg irodalmat, művészetet vagy tudományt nem hivatásból, hanem csak alkalomszerűen, kedvtelésből vagy időtöltésből művel.
Megjegyzés: Színjátszás van színház nélkül, de színház nincs színjáték nélkül. (Színjátszás az egész élet)
Az élő, jelen idejű előadó-művészeti alkotás olyan, semmi mással nem helyettesíthető társadalmi tevékenység, amely ápolja és fejleszti a társadalom kulturális, szellemi állapotát, az anyanyelvi kultúrát, a társadalmi önismeretet és szolidaritást, elősegíti az európai, és ezen belül különösen a magyar kulturális emlékezet fenntartását. A törvény szándéka, hogy az igényes előadó-művészetek, a színház-, tánc- és zeneművészet művelését és fejlesztését támogassa.
Cél a színház-, tánc- és zeneművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapítása, az előadásoknak, koncerteknek a közönség széles rétegeihez való eljuttatása, a gyermek- és ifjúsági korosztály előadó-művészetekre fogékony nézővé nevelésének előmozdítása. Az előadó-művészet nemzetközi jelenlétének elősegítése, a magyar kultúra ápolása, a hazai nemzetiségek művészeti életének támogatása, az előadó-művészeti intézményrendszer fejlesztése, a közpénzek hatékony felhasználását elősegítő támogatási rendszer megteremtése, valamint a kulturális jogok érvényesülése.
Ez a kötet, “Hangsorozatom” 11-ik kötete, csak a műkedvelő színjátszással foglalkozik. Próbálja egybefogni a színjátszás legfontosabb eseményeit városunkban. Széles körű a leltár, de korántsem teljes. Két külön kötetet is beígértek vállalkozó szellemű hozzáértők. Az egyik a kézdivásárhelyi Népszínház 15 éves tevékenységét mutatná be részletesen, az akkori szakirányító tollából. A másik a kézdivásárhelyi néptánc-művészet valamikori kiválóságait szólaltatja meg, jeles szakértő kolléga szintézisében. Üdvözlöm körünkben. Munkájukhoz sok sikert kívánok!
E kötetben megszólalnak a színjátszáshoz kötődő műkedvelő színészek és szakemberek, az erdélyi magyar sajtó jeles képviselői és politikusaink is.
A kantai iskola létének szinte a legelső pillanatától kedves és nélkölöz-hetetlen foglalkozása a színjátszás. A tanítást és nevelést jól kiegészítette az iskolai színjátszás, egy sajátos kantai értékről, beszélhetünk, az iskoladrámáról.
A színjátszás hagyománya a kezdetektől teljesen folyamatos ebben a háromszéki intézményben. A kantai darabokat meghatározta az iskola sajátos helyzete. Az iskoladrámák a közönséget megnevettetve egyszerű igazságokat közöltek. Minden színdarab ennek az oktató-nevelő célnak igyekezett megfelelni.
A kantai diákok a profán téma mellett vallásos értékű darabokat mutattak be. Iskolatörténetünk gazdag fejezete a színjátszás és a drámairodalom, amelyre méltán büszkék vagyunk.
A mostani középiskolás diák is egy lankadatlanul munkálkodó közegbe kerül. Lelkes tanárok teszik a dolgukat, irodalmi, művészeti képességek és hajlamok fokozatos kibontakozásában játszanak fontos szerepet. Komolyan veszik hagyományaink ápolását. Az iskolai örökségnek az itt felelevenített töredéke is arra int, hogy egy globalizálódó világban ébernek kell lennie az iskolának, ne felejtsük a múltat, építsünk a régi téglákra figyelembe véve az új elvárásokat. Tanáraink, volt, és jelen diákjaink részt vállalnak Kézdivásárhely művelődési életében, színjátszásban és értékeink terjesztésében. Hiszem azt, hogy ez egy lezáratlan fejezete az iskolának, és történetét gyarapítani fogják. És itt említeném meg a lelkes irodalomszakos tanárok nevét, akik városunk kulturális eseményeinek aktív tagjai. Józsa Irén, Mocsári G.Irén, Tamás Annamária tanárnők, Nagy Babos Tamás és Nagy Babos Teréz nevét, akik a kantai minorita drámák felélesztői, újrafogalmazói. Dr. Ambrus Ágnes tanárnő a kötetben részletesen taglalja az általa irányított irodalmi művek bemutatásának eseményeit, részletezi a résztvevők neveit. A reálszakos tanárok közül ketten lennénk, akikről tudok, én és Bajcsi Ildikó ny. igazgatónő, volt kedves tanítványom. A kantai színjátszás újabbkori megjelenése a téli karneváli színjátékok megjelenítése, amikor egész osztályok, sőt egész iskolák tanulói, többnyire maguk szerkesztette és rendezte színpadi jelenetekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. A kezdeményezés a kantai gimnázium 300 éves évfordulójának megemlékezésekor indult máig is tartó útjára, először az iskolán belül, majd kiterjedt a városi színpadra. A szervezés , irányítás kezdetben rám hárult, aztán a stafétát átvette Józsa Irén kolléganő, Vetró András szobrászművész is bevonta a mozgalomba az 5-8 sztályosokat.
Új fényben világítja meg a kantai színjátszás történetét Kilián István „Ismeretlen iskoladráma gyűjtemény a XVII-ik –XVIII-ik századból c. tanulmánykötete (mj. 1967. Miskolc), mely egy 12 darabból álló, eddig általunk nem ismert, de a Kantában játszott iskoladrámát ismertet és méltat. A Miskolci Állami Levéltár tulajdonában levő kéziratos gyűjteményről a Déry Múzeum kiadványaiban még két alkalommal közöl a szerző igen értékes megállapításokat, kutatva a Kantában játszott iskoladrámák eredetét, szerzőiségét, illeszkedését az egyetemes irodalomtörténetben. Kutatási eredményei bőségesen gyarapították e kérdés történetét, következtetéseit elfogadjuk, és egyben azokra utalunk is. Itt említeném meg, hogy az egyik minorita dráma felelevenített előadásán személyesen is jelen volt, és gratulált a színrevivőknek.
A kantai iskolaszínpad tematikája rendkívül változatos, műfaja korához képest vegyes. Játszanak a mártírpasszió jegyeit magukon viselő epikus drámákat, különböző moralitás játékokat s a valóság talaján gyökerező társadalmi kérdéseket feszegető komédiákat is. A történeti témájú darabok azonnal reagálnak az aktuális politikai eseményekre, más részt beépítik a darabokba a népi hagyományokra támaszkodó betlehemes játékokat is. 1696-ban mutatják be a „Comedia Generális” c. iskoladrámát. Mivel ez az iskola költözése ideje, és már játszanak, joggal feltételezhetjük, hogy már a korábbi esztendőkben Esztelneken is próbálkoztak, talán már az alapítás éveiben. Más részt, ami számunkra rendkívül fontos, a helyi szerzőséget látjuk igazolni a darabban felbukkanó, a csak a környéken előforduló földrajzi elnevezésekben.
Sajátos már maga a darabválasztás. Külön érdeme, hogy az előadott darabok nagy része helyi szerzők, az iskola tanárainak a művei. Új utakon jár a rendezés és a megjelenítés terén, minél reálisabbá tenni a színpadi játékot. Az eredmény természetesen a népies, a profán színjátszás felé való eltolódás. S emellett kimagasló eredmény, amit többször kell hangsúlyoznunk, hogy az anyanyelvűség tekintetében következetes, bízva a leírt szó és a kimondott szó hatalmában.
Kérdésünk történelmének harmadik évszázadában, azaz a múlt század elejéről , már pontos adataink vannak. Így tudunk a század első éveiben két helyi szerző- az iskola tanárai - tollából kikerülő darab bemutatásáról. Ezek Sylveszter Ferenc „Ünnepi dialógus”-a és Erős József „Ágyúöntő Gábor Áron” c. színműve négy képben. A szerző ezzel állít emléket a megye nagy szülöttjének és az iskola volt növendékének. Az iskolai ünnepélyek során több darab került bemutatásra, mint pl. Szemlér Ferenc (id.) „Szent Imre”, Felix Endre „Kurucvilág”, Pásztor József „A szabadság ünnepe”, Vörösmarty Mihály „Árpád ébredése” c. színművei.. Ennek az időszaknak a fő jellegzetessége a színjátszás tematikájának úgymond teljes elvilágiasodása. Elvileg előtérbe kerülnek a hazafias érzelmeket tápláló színművek, különös tekintettel az anyanyelv ápolására.
A két világháború közti időszakban ugyancsak helyi szerzők darabjainak a bemutatására került sor. Szőcs Mihály – az iskola tanára, majd igazgatója – darab-jai elsősorban a diákéletből merítik az ihletet. Címek: „Faust”, „A tanév bezárá-sa”, az „Árpád új hazát keres” c. három felvonásos színművek nagy sikerű előadá-sai modern iskola politikai eszméket hirdetnek. Az irodalmi beállítottságú szerző – kortünetként – a reáltárgyak előtérbe helyezését sürgeti, a diák-társadalom viszony felülvizsgálását követeli. Ebben az időszakban mutatják be Schubert „Három a kislány”-zenés színművét, amelynek alapján a zenei oktatás fejlettségére tudunk következtetni. Az iskolai ünnepségek során több kisebb-nagyobb műsor- összeállítás is szerepel.
Az iskolai színjátszás új, lendületes időszaka a tanügyi reform (1948) utáni esztendőkben következik be. Az új társadalmi feladatok addig nem látott lelkesedést váltanak ki diákból. tanárból egyaránt. Bővül az iskolai kultúrmunka célja. Az iskola keretein túl a nagyközönség elé vinni a haladó, a sorsformáló, a társadalomépítő kultúra legjelesebb alkotásait. Eljutni a környéki és a legtávolabbi falvakba, s bekapcsolni őket a kultúrélet vérkeringésébe. Egy-egy bemutatott darab 10-15 előadást is megél, s nem is annyira az érdeklődés hiánya, mint a színjátszók teherbírása szab határt a további szerepléseknek. Megjegyzendő, hogy ez a korszak még a televízió nélküli korszak s a műkedvelő színjátszás a fénykorát éli. Az együttesek nem is adják alább a három felvonásos színműveknél.
Külön kiemelném, hogy az 1954-58 közötti időszakban két jelentős színházi esemény volt a kézdivásárhelyi Vigadó művelődési ház színpadán, nevezetesen: János Vitéz, és a Mágnás Miska. Kutatásaim során két valamikori résztvevő , illetve látogató, révén jutottam hozza az akkori megjelent sajtanyaghoz, amelyek sajnálatos módon nem kerültek be a kötetbe, mert lezárult a szerkesztés. Tény, hogy hatalmas érdeklődés követte a műkedvelő színjátszó társulat előadásait, nemcsak városunkban, hanem Sepsiszentgyörgyön, Brassóban is. Voltak lelkes műkedvelő színjátszók, és voltak lelkes anyagi támogatók is a város közintézményeitől. A kötetbe csak egy kép került be a Mágnás Miska szereplői együtteséről. Képanyagot két akkori szereplőtől és nézőtől kaptam utólag, Nagy Miska zenésztársamtól és ifj. Vikol Kálmán akkori nézőtől. Köszönöm.
A kommunista diktatúra után, a kantai színjátszás mellett a Művelődési Ház színjátszó csoportja méltó társa a város színjátszó hagyományainak tovább vivésében. Az itt bemutatott darabok 10-20 előadást is megérnek. Több előadást ért meg a Mandragóra, a 111-ik paragrafus, és Megalakul a Népszínház, műkevelő színjátszókkal és szakképzett rendezőkkel.
Kalamár György színművész mondja: Okos szóval mondhatom, hogy közönséget szerezni kell, alakítani, megnyerni – ezt is akarta a Népszínház, magas igényekkel és jó ízléssel, és az az érzésem, hogy most is ezt akarná. Színházat, nevezzük azt akár nép- vagy gyerekszínháznak, olyan emberekkel, akik imádják a színházat, azoknak az embereknek, akiket még nem leng körül az arrogancia vagy a közömbösség füst köde. Olyan embereknek, akik megértik az esetlenség mögött a nemes szándékot, akiknek szíve a játszó személyekkel együtt dobban, akik az országos változás fátylai mögött fölismerik az álarcos régi ismerősöket.
(saját). Itt meg kell jegyeznem, a műkedvelő színjátszásnál nem csak a darabválasztás, az engedélyeztetés a fontos, hanem a KÖZÖNSÉGSZERVEZÉS is. Példaképként említeném, a Svejk bemutatása és az azt követő előadás díjmentes volt a szereplők családtagjai és ismerősei számára. Azután ömlött a közönség. A Légy jó mindhalálig előadássorozata Sepsiszentgyörgyön 10 előadást ért meg, minden iskola számára külön előadást biztosítottunk. A rekord talán Debrecenben tört meg, amikor háromszor, hatszázas nézőtér előtt szerepeltünk, viharos ováció közepette.
A kezdeti döccenők után Méhes György 33 névtelen levél című vígjátékával – Kuti István rendezése – és Hasek Svejkjével valósággal felcsigázta a közönség érdeklődését. Kézdivásárhely 300 éves színjátszásának múltjában ritkán fordult elő, az, ami a Svejk előadásokkal. Hetekkel előre elkelt minden jegy, és ha nem tévedek, már a huszadik előadásnál tartanak. A szokatlan sikert több kedvező körülmény is elősegítette: a városban jól ismert és újabb tehetséges színjátszók összefogása, vállalat és intézményvezetők segítő szándéka és nem utolsósorban Szőcs Géza, a város elismert tanáregyéniségének rendezői szakavatottsága, az a törekvése, hogy a mű színre hozásában nem annyira a korhűségre, mint inkább a korszerűségre, az időszerűségre – a háborúellenességre- összpontosítsa az együttes figyelmét. A rendezői szándék megvalósítását segítik Kosztándi Jenő helybeli festőművész kiváló színpadképei. Írja a az erdélyi Magyar sajtó.
A közönséget szervezni kell. Említette a színművész. Igen! Szervezni kell. Lehet furcsának tűnik, de az előadásainkra előzetes meghívások alapján jelentős érdeklődő jött el. A Svejk bemutató előadására két terem meghívottat fogadtunk. A Légy jó mindhalálig bemutatása előtt hat kézdivásárhelyi diákelőadást szerveztünk. Sepsiszentgyörgyön kétszer öt, azaz 10 diákelőadást szerveztünk. Budapesti környéki előadás-sorozatunk alkalmával, volt amikor egy nap három előadást tarthattunk. Egy-egy darab választása mellett, a szereplők beszervezése mellett, a közönségszervezés alapvető feladat. Műkedvelő színházi előadásainkon a közönség nem fért volna el a színpadon .
Külön kiemelném a magyar irodalom szakos tanároknak a színjátszás terén elért eredményeit. Dr. Ambrus Ágnes magyar irodalom szakos tanár városunkban kimagasló tevékenységet folytatott. Részletes beszámolóját megtalálják a kötet oldalain. Sőt, több mint színjátszás, új színfoltokkal gazdagította a színi tevékenységet, megalapozta a szónokversenyek műfaját is. Akárcsak Bajcsi Ildikó ny. iskolaigazgató, aki szorgalmazta a műkedvelő színjátszás folytatását.
A kantai színjátszás az újabb esztendőkben megújult. A minorita drámák új körülmények között felújultak. Új színfoltok jelentek meg a repertoárban. A hajdani farsangi felvonulások tömeges színpadi formában jelentkeztek, először a Kantában, aztán a város többi iskolájában, sőt a felnőtt társadalomban is. Új kihívások mutatkoztak be, a zenei színjátszás, a kórusmozgalom, a szavaló és szónokversenyek. Megélénkült a város és a környék műkevelő és professzionális kultúrélete. A jelen kötet létrehozásának körülményeit egy újságcikk jelentette, amely őszintén felháborított. Nem részletezem. Méghogy “ő teremtett színházat egy kisvárosban, ahol nem létezett színházi kultúra” …Válaszom a Székely Hírmondóban is megjelent, és két részletes cikket a Háromszék is leközöl. Köszönöm a főszerkesztőknek az együttérzést. Viszont épp ebből indult ki e kötet megszerkesztésének az ötlete.
A kötet három részre tagolódik. Az első részben a prózai színjátszást összegeztem. A második részben a táncszínházi mozgalomnak adtam helyet. Dr. Péter Sándor engedelmével és az írásainak beválogatásával. Ott, mivel nem kaptam minden résztvevőről arcképet, a képek elmaradtak. Majd megjelennek az ő kötetében. Kiemelném, hogy a táncszínházi mozgalom elindítója Kézdivásárhelyen Mihálycsa Szilveszter – vagy ahogy nevezték a “mágus” nevéhez fűződik. Itt ül a hallgatóság körében, külön is üdvözlöm, mint hajdani műkedvelő színjátszó kollégát. Tény, hogy az általa irányított táncszínházi mozgalom rendkívül élénk volt, nem csak városunkban, a megyében, hanem az országban is. És egyben gratulálok a jelenlevő valamikori néptáncosoknak is.
A kötet harmadik részében két volt valamikori műkedvelő színjátszó kollégám visszaemlékezését olvashatják, amelyet egy jeles magyarországi irodalmár témához illő vallomásával, írásával zárom.
Igaz, nem minden valamikori színjátszást megelevenítő nevét nem említettem meg, ezért elnézést kérek, de köszönöm a színházi élet megújulásában való részvételüket.