Április 24-e Szent György nap az állatok első kihajtásának napja, tisztító és rontás-elhárító nap a néphagyományban.
Számos hiedelem és népszokás fűződik Szent György napjához. Régi szokás szerint ezen a napon volt az állatok első kihajtása, amely leggyakrabban zöld ággal történt, nagy jelentőséget tulajdonítottak, hogy mivel hajtották ki és min át a csordát, ezek védték meg az állatot a rontástól és a zöld ág termékenységet hoz.
Ezen a napon a legkülönbözőbb rontás ellen műveletekkel védték a házat, istállót és a gazdákat. Az istállót körül füstölték, a házak ajtójára zöld ágat helyeztek, seprüt, a küszöbre fokhagymát, sót szórtak. Voltak helyek, ahol a marhákat tűzön keresztül hajtották, hogy a rontó szellemeket kiűzzék belőlük.
Miután a házról, lakóiról és a jószágról már gondoskodtak, elmosták a tejesköcsögöket gyógyfüvekkel, hogy a boszorkányok el ne lophassák a tejet, és megfüstölték az istállót is, hajnalban pedig harmatot szedtek: harmatos füvön húzták át kötényüket vagy az abroszt, hogy a föld erejét begyűjtsék. A harmatból cseppentettek a tejbe, a tehénre, a vetésre - de akár a készülő kenyér tésztájába is juttattak - mindenhová, ahol gyarapodást, erőt, gazdagságot reméltek.
Szent Györgyöt a Vasszent
A vass jelző a legendás ereje és kitartása miatt ragadt rá.. A legendás férfiú i.sz. 4. században Diocletianus katonája volt és mártírhalált halt hitéért. Hőstetteiről több, mint 500 évig meséltek. A Sárkányölő előnevet pl. egy 11. században lejegyzett legendának köszönheti.
„Szent György Líbia Silena nevű városát szabadította meg a lakóit évek óta rettegésben tartó sárkánytól. A mérges, embert ölő leheletű szörnyeteget a silenaiak csak úgy tudták távol tartani a várostól, ha minden nap egy bárányt és egy leányt áldoztak fel neki.
Egy nap a király lányára került sor. Mikor ott kesergett a városfal melletti tó partján a sárkányra várva, arra lovagolt Szent György.
Hallván a kesergést a lány segítségére sietett. Megsebezte a sárkányt, majd a királylány övével pórázra kötve azt a városba lovagoltak. György azt mondta: Jézus nevében megszabadítja a várost a sárkánytól, ha lakói és királya megtérnek. A királyt és a silenaiakat lenyűgözték a történtek - felvették a kereszténységet, György pedig ledöfte a sárkányt. A király arannyal és ezüsttel halmozta el hálából Györgyöt de ő mindent szétosztott a város szegényei között.” (Idézet kultúra.hu)
Tóth
Kép Sepsiszentgyörgy főter