![]() |
Cserey Jánosné Zathureczky Emília imecsfalvi kúriájában 1875-ben látogathatóvá tette magángyűjteményét. Ez azt jelenti, hogy a Székely Nemzeti Múzeum „őssejtje” már akkor létrejött, tehát az idén 150 éves születésnapját ünnepli intézményünk. E jeles évet rendhagyó kiállításokkal, konferenciával, a múzeumot népszerűsítő kiadványokkal és eseményekkel ünnepeljük. Miért mondjuk, hogy rendhagyó kiállítások lesznek az idén nálunk? Mert Gyárfás Jenő (1857-1925) festőművész halálának 100. évfordulójára tárlatot szerveztünk, ahol főművei mellett (Tetemrehívás, Mátyás király kiutasítja az otrantói püspököt, Gábor Áron halála) olyan „zsengéit” is bemutatjuk, amelyeket eddig még nem láthatott a nagyközönség. Ugyanakkor kiállítottuk az utóbbi években aukciókon vásárolt munkáit, bemutattuk a művész szüleihez írt leveleit, vázlatait, modelljének, Fogolyán Idának az eredeti ruháját és virtuálisan azt a festményét is, amely most épp Budapesten a Néprajzi Múzeumban vendégszerepel. A Gyárfás-kiállítás után, május közepétől a budapesti Magyar Építészeti Múzeum, Budapest Főváros Levéltára és a Műcsarnok által a tavaly létrehozott kiállítás, a Kós Károly műhelye című nagyszabású tárlat utazik hozzánk, amely eredeti tervek, archív fényképek, kortárs ábrázolások és dokumentumok segítségével mutatja be a fiatal építész korai remekműveit. Itt nemcsak Kós zseniális tervrajzait nézheti meg majd a látogató, de a rajzai alapján készült bútordarabokat, valamint a sztánai Varjúvár rekonstrukcióját is. Terveinkben szerepel ugyanakkor egy Kós Károly-emlékszoba létrehozása is a múzeum tornyában, hiszen hol máshol lehetne méltóbb módon a polihisztorra emlékezni, mint éppen abban az épületben, amit öregkori interjúiban legkedvesebb művének nevezett. Rendhagyó gesztusunk nemcsak időszerű, hanem egyedülálló is, hiszen ez lesz az egyetlen Kós-emlékszoba Erdélyben. Ősszel két fontos kiállítással tisztelgünk a 150 éves múzeum előtt: hazahozzuk Budapestről, a Magyar Néprajzi Múzeumból a nagysikerű Székelyek. Örökség- mintázatok című kiállítást, melynek főkurátora dr. Kinda István néprajzos-muzeológus kollégánk, illetve az erősdi leletanyagot bemutatva régészeti alapkiállítást nyitunk dr. László Ferenc régész- múzeumőr halálának 100. évfordulójára emlékezve. A jubileumi év egyik fontos mozzanata lesz a Bartók Béláról elnevezett koncertterem felavatása is, ahol reményeink szerint a régió legnevesebb előadóművészei fogják majd muzsikájukkal megörvendeztetni a közönséget. A kiállításmegnyitók mellett újabb kiadványokkal, gyerekeket és családokat hívogató programokkal kedveskedünk majd olyan jeles napokon is, mint a madarak és fák napja, a műemlékvédelmi világnap, vagy a múzeumok éjszakája. Eseményeinkről, híreinkről honlapunkon és közösségi média felületünkön tájékozódhatnak. Várjuk önöket szeretettel! |