Az Udvartér Színházban műsoron marad a Boeing-Boeing – Leszállás Párizsban című, sikeres szilveszteri vígjáték, amelyet otthon és kiszálláson is játszik a társulat, ahogyan a Lélegezz! című stúdióelőadást is, Sepsiszentgyörgyre megy A kolozsvári bíró, illetve hozzánk is érkezik vendégjáték.
Február 7-én Székelykeresztúron, a Bálint Dániel Művelődési Házban, 8-án Parajdon, a Petőfi Sándor Művelődési Házban, 14-én Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Központban a Boér Géza bérlet keretében, 22-én pedig a Bereckben, a Művelődési Központban játssza a társulat Marc Camoletti: Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjátékát, minden alkalommal 19 órától. Az előadást Kolcsár József rendezte.
Duncan Macmillan: Lélegezz! című darabját nagytermi stúdióban játsszuk február 11-én 19 órától, illetve 12-én 13 órától a Vigadó Művelődési Központban, majd 19-én 19 órától Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban. Rendező: Barabás Árpád.
Sepsiszentgyörgyre megy Szente Béla – Gulyás Levente A kolozsvári bíró című zenés mesejátéka, az előadást február 13-án 10 és 12 órától lehet megtekinteni a Háromszék Táncstúdióban, rendező: Tapasztó Ernő.
Vendégjáték is érkezik Kézdivásárhelyre, az Udvartér Színház bérletrendszere keretében: a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közös produkciója, Darvas Benedek – Pintér Béla Parasztopera című előadása. Február 25-én 19 órától a Kosztándi Jenő bérletes nézőket, 26-án 19 órától a Boér Géza bérletes nézőket várjuk, és szabadjegyek is válthatók.
A Boeing-Boeing című vígjátékunkat február 28-án 19 órától Csíkszentdomokoson, a helyi művelődési házban is előadjuk.
Közlemény