Dührohamot kaptak a muszlimok. Most a vad liberálisok is megízlelhetik, hogy döntik romba eszméiket a migránsok

Aláírások gyűjtésébe kezdtek a muszlim szülők egy berlini óvoda ellen, miután megtudták, hogy az egyik ott dolgozó férfi meleg. Több muzulmán család is kivette gyerekét az intézményből.

 

Az intézmény Reinickendorf negyed északi részén üzemel. Itt tiltakoztak a muzulmán szülők, akik azért aggódnak gyermekeikért, mert a tanár fizikai kontaktusba is kerülhet a gyermekekkel, például mikor kikíséri őket mosdóba.

A szülők heves nemtetszését látva a férfi az áthelyezését kérte egy másik óvodába. Az intézmény ugyanakkor kiállt az óvóbácsi mellett, álláspontjuk szerint a muszlim szülőknek vagy el kell fogadniuk a férfi szexuális irányultságát, vagy másik óvodába kell járatniuk gyereküket.

Erre válaszul számos muzulmán kivette gyerekét az intézményből.
Többen aláírásgyűjtésbe kezdtek, azonban a városvezetést több, mint valószínű, hogy nem fogja meghatni a kezdeményezés, ugyanis a férfi mellett többek között Sandra Scheeres, szociáldemokrata oktatásügyi szenátor is kiállt: Nem toleráljuk a diszkriminációt. Több férfi óvodai dolgozót akarunk, hogy példaképek lehessenek a gyermekek előtt”

A meleg férfi a közösségi médiában is rengeteg támogatást kapott, volt olyan, aki a muzulmán szülők kezdeményezését a sötét középkorhoz hasonlította:

Forrás: 888.hu